U12-es csapatunk egy igazán hosszú hétvégét tudhat maga mögött, hiszen január 09. és 11. között Karcfalván szerepeltek a Kárpát-medencei Magyar Liga (KML) tornán. A megmérettetésen hat csapat vett részt, köztük magyarországi és székelyföldi együttesek is. A háromnapos esemény remek hangulatban zajlott, hiszen a tornát megelőző napon a Remete Ice Arénában is játszottak egy barátságos mérkőzést a Gyergyóik Hoki Klubbal, ugyanakkor fizikailag és mentálisan is komoly kihívást jelentett a játékosok számára ez a pár nap. A tornán szerzett élmények és tapasztalatok értékes útravalót jelentenek előkészítő korosztályunk további fejlődéséhez.
A KML tornán játszott mérkőzésekről a vezetőedző, Máthé Csaba nyilatkozott:
Sikeres hétvégén vagyunk túl, a KML torna előnye elsősorban az volt, hogy a játékosok 4 napon keresztül együtt keltek, feküdtek, játszottak, így a csapategység kovácsolására is sok időnk jutott. Mindezek felett tudtunk játszani egy barátságos mérkőzést a Gyergyó HK együttesével a Remete Ice Arénában. A mérkőzés előtt Szilassy Zoltán szakmai vezetővel egy gyors pályabemutatón vettünk rész, ahol megismerkedhettünk a káprázatos csarnok kiegészítő egységeivel is. A játékosoknak lehetőségük volt az ottani felnőtt csapat öltözőjébe, konditermébe, kiszolgáló egységeibe is bemenni és ez az idő alatt információkat gyűjteni arról, hogy hogyan válhat valakiből jégkorong játékos. A KML tornán a DVTK, SZJA sárga, SZJA kék, Gyergyó és Jászberény csapataival játszottunk. Minden csapat ellen sikerült győzni, de talán a legfontosabb az ott mutatott játék volt. Örömmel néztem, ahogyan a passzjáték működött és szebbnél szebb gólokat sikerült szerezni. A mérkőzések folyamán 70-30% arányban a támadó harmadban voltunk, így a támadó játékunkat tudtuk gyakorolni és szinte minden játékosomnak sikerült gólt szereznie. A saját harmadunkban kevés időt töltöttünk, mert az ellenfelek nem tudtak akkora nyomást gyakorolni a kapunkra, ha ez sikerült is, akkor a kapusaink jó teljesítményt nyújtva hárították a lövéseket. Úgy gondolom, hogy a torna megnyerése a játékosok lelkivilágának jót tett és magabiztosabban tudjuk majd játszani az előttünk álló nehezebb mérkőzéseket is.
Helyezések:
1. hely: DHK
2. hely: DVTK Jegesmedvék
3. hely: SZJA sárga
4. hely: SZJA kék
5. hely: Gyergyói Hoki Klub
6. hely: Lehel HC
2026. január 08-11., Felcsíki Műjégpálya
KML torna