Ifi csapatunk hazai pályán zárta a 2025-ös évet, méghozzá egy igazán eseménydús mérkőzéssel. Az ellenfelek ezúttal a Szombathelyi Pingvinek voltak, akik ugyan erősen kezdtek, azonban akadémiánknak sikerült visszatérniük a mérkőzésbe, amely végül hosszabbításban ért véget, amivel két pontot sikerült itthon tartani. Legközelebb pedig január 4-én a Lehel HC fogadja ifijeinket.
A Pingvinek ellen játszott mérkőzésről a vezetőedző, Borbát Márk nyilatkozott:
”A mai mérkőzést nagyon rosszul kezdtük. Az első harmadban nagyon puhák voltunk, rossz döntéseket hoztunk a védekező harmadban, az ellenfél jó letámadása megzavart minket. Második harmadra egy kicsit össze tudtuk szedni magunkat, egy kiegyenlített harmad volt, de jó volt a helyzetkihasználásunk. A harmadik harmadban ismét nekünk ugrott az ellenfél, de itt már nagyon jó volt a küzdés, nagyon sokat blokkoltunk. Összeségében ezen a mérkőzésen nem tudtuk felvenni a tempót a Szombathellyel, de most szerencsére egész jó volt a helyzetkihasználásunk, és a jó Isten velünk volt. Köszönöm a srácoknak az elmúlt félévet, amit együtt töltöttünk és dolgozunk tovább. Mindenkinek boldog karácsonyt kívánok, és sikerekben gazdag boldog új évet!”
A DEAC JA pontszerzői: Lékó Marcell (2G), Szecsődi Ádám (1G, 1A), Semsey-Bakó Zalán (2A), Lusztig Márk (1G), Madura Armand (1G), Csonka János (1A) és Eigner Attila (1A)
2025. december 20., Debreceni Jégcsarnok
U19 alapszakasz
DEAC JA – Szombathelyi Pingvinek, 5-4 OT (1:2, 1:0, 2:2, 1:0)
A mérkőzés jegyzőkönyve az alábbi linken érhető el»