A hétvégi EUHL utolsó napján akadémiánk a székely Sapientia U23-as csapata ellen játszott. Ugyan egy intenzív mérkőzést tudhatnak maguk mögött a fiatalok, azonban a győzelem ezúttal sem jött össze. A következő fordulóra egy kicsit még várni kell, azonban jövő szombaton tovább folytatódik számukra az Andersen Liga.
A Sapientia ellen játszott mérkőzésről a vezetőedző, Okos Csanád nyilatkozott:
„Az ellenfél csapata határozottan és agresszív játékkal kezdett, ellenben velünk. Ennek eredményén kaptunk három gyors gólt. A második harmadtól váltottunk, bátorság és felszabadultság fényében kezdtünk el játszani, emellett próbáltunk a jégkoronghoz méltó keményebb testjátékkal felmenni a cserékre. Nem túl hatékony helyzetkihasználásaink eredményeképp, sajnos nem sikerült ledolgozni a három gólos hátrányt. Az első harmadot leszámítva, magas küzdőszellemmel és a végsőkig kiélezett játékkal fejeztük be a mérkőzést.
Színvonalas tornán vagyunk túl, ami a csapatunk rövid és hosszútávú fejlődését segítette. Fiatal játékosaink bemutatkozása mellett, jó volt látni, hogy három-négy játékosunk kulcsszerepet vállalt a tornán és kiemelkedő teljesítményt nyújtott. Jó volt látni, hogy többszöri kapus le hozatal után fegyelmezetten és jó megoldásokkal támadtuk az ellenfelek kapuját. Jó volt látni, hogy mindhárom nap többen kíváncsiskodtak ki a lelátóra és buzdították a csapatunkat. Pontot ugyan nem szereztünk, de az elhívatott hozzáállás és a kirakott kemény munkával bizonyítottuk, hogy itt a helyünk!
Jövő héten folytatjuk a munkát. Mostmár tisztábban látjuk a torna magas színvonalát. Azon leszünk, hogy a következő tornára, a szerencsével és a hiányzó játékosainkkal karöltve, szintet lépjünk!”
A DEAC JA pontszerzője: Méhes Gábor (1G)
2025. november 30., Debreceni Jégcsarnok
EUHL
Sapientia U23 – DEAC JA, 4-1 (3:0, 0:0, 1:1)
A mérkőzés jegyzőkönyve az alábbi linken érhető el»