Az Andersen Liga nyolcadik fordulójában a DEAC JA a DAB-ASP csapatával mérkőzött meg. Rendkívüli módon szombat helyett pénteken került sor az összecsapásra, ahol akadémiánk hosszabbításig küzdött. Sajnos a győzelem ezúttal nem jött össze, de így is sikerült egy pontot hazahozni. Következő héten pedig Szeged ellen bizonyíthatnak.
A DAB ellen játszott mérkőzésről a vezetőedző, Okos Csanád nyilatkozott:
"Csúszással érkeztünk sajnos. Épp, hogy a jeges bemelegítőt elértük, de körülményekhez képest gyorsan felvettük a játék tempóját. Kiélezett mérkőzés játszottunk, ahol mindkét oldalra eldőlhetett volna a végeredmény kimenetele. Kirakott teljesítménnyel és a megszerzett egy pontnak kifejezetten örülünk!"
A DEAC JA pontszerzői: Máthé Miklós (1G, 1A), Görbe Balázs (1G), Novikov Timofei (1G), Kovács Alpár (1A), Méhes Gábor (1A), Tóth Benedek (1A) és Tóth Zoltán (1A)
2025. november 14., Bajai Jég és Szabadidő Csarnok
Andersen Liga alapszakasz
DAB-ASP – DEAC JA, 4-3 OT (0:2, 1:0, 2:1, 1:0)
A mérkőzés jegyzőkönyve az alábbi linken érhető el»