ÜDVÖZLÜNK HONLAPUNKON!

4031 Debrecen, Derék utca 33.

+36 70 374 1647

info@debrecenihoki.hu

U10C | Debrecenben játszottak a minik

Közzétéve: 2025-11-09

Cimkék:  U 10

A DSC-SI és a DHK U10-es csapata a hétvége folyamán Debrecenben tartotta a szezon első tornáját, melyet nagy izgalom övezett. A rendezvényen a minik DVTK Jegesmedvék és a Szabolcsi Sólymok csapataival játszottak fergeteges mérkőzéseket.

A tornáról a vezetőedző, Matkó Zsolt nyilatkozott:
"Két C csapatunk is pályára lépett a hétvégén, hazai környezetben. Az ellenfelek, azon kívül, hogy egymás ellen is játszottak, a Nyíregyházi Sportcentrum és a DVTK csapatai voltak. A DHK C csapatában többeknek is ez volt az első tornája. Nagy volt az izgalom a torna előtt az újaknak, de hamar ráéreztek, hogy igazából, ha azt csinálják, amit gyakorolni szoktunk, akkor nincs nagy különbség edzés és meccs között. Nagy segítség volt a debütálóknak, hogy néhány rutinos játékos is volt velük, nagyon jó egyéni teljesítményeket láthattunk és egész egységes csapatot alkottak. A DSC-SI csapata a torna második mérkőzésén a Miskolc ellen találkozott szembe elsőként igazán erősebb, gyorsabb csapattal, de néhány perc megilletődés után magukra találtak. Nagyon szimpatikus volt, ahogy felvették a ritmust és a meccs hátralévő részében már nem alárendelt szerepben játszottak. Most is élvezték a játékot, a tanultakat alkalmazták és jól küzdöttek. Elégedett voltam mindenki teljesítményével, jó ütemben fejlődnek egyénileg és csapat szinten is. A tapasztalt gyengeségeket, hiányosságokat igyekszünk gyakorolni az edzéseken és egyre látványosabb játékot fogunk látni majd a gyerekektől.” 

2025. november 08., Debreceni Jégcsarnok
U10 magyar bajnokság

A torna menetrendje az alábbi linken érhető el»