Az Andersen Liga hetedik fordulójában az Egerszegi Titánokat fogadta a DEAC JA. Ugyan az első két harmadban, gólok tekintetében csapatunk dominálta a mérkőzést, azonban az utolsó 20 percre felpörögtek az események, így 5-4-es végeredménnyel zárták az összecsapást. A DEAC JA jelenleg a tabella harmadik helyén áll, jövő héten pedig pénteken, a DAB-ASP ellen lépnek jégre.
A Titánok ellen játszott mérkőzésről a vezetőedző, Okos Csanád nyilatkozott:
„A játékunk nagyon változatos és kiegyensúlyozatlan volt. Annak ellenére, hogy több jó döntéssel fejeztünk be különböző játékhelyzeteket, a ránk jellemző lendületesség és szenvedélyesség kevés helyen bukkant elő. A korongos játékunkat magasan fölé helyeztük a védekező, szervezett és stabil korong nélküli hozzáállásunkkal szemben. Könnyelműen veszítettünk korongokat és a párharcokban nem igazán bontakoztattuk ki a keménységünket. Egy ilyen játékoskerettel felálló Egerszeg ellen ez felelőtlen fókuszpont, amire a jövőben sokkal jobban kell koncentrálnunk, ha a visszavágón is a három pont megszerzésért szeretnék megküzdeni.”
A DEAC JA pontszerzői: Lifshits Savelii (1G, 1A), Novikov Timofei (1G, 1A), Máthé Miklós (2A), Csanády Marcell (1G), Görbe Balázs(1G), Méhes Gábor (1G), Bíró-Dobi Benedek (1A), Domán Péter (1A) és Tóth Zoltán (1A)
2025. november 08., Debreceni Jégcsarnok
Andersen Liga alapszakasz
DEAC JA – Egerszegi Titánok, 5-4 (1:0, 3:1, 1:3)
A mérkőzés jegyzőkönyve az alábbi linken érhető el»