ÜDVÖZLÜNK HONLAPUNKON!

4031 Debrecen, Derék utca 33.

+36 70 374 1647

info@debrecenihoki.hu

NU25 | Háromból három

Közzétéve: 2025-10-26

Cimkék:  NU 25

Női csapatunk ezen a hétvégén Algyőre utazott, ahol a Csabai Farkasok ellen léptek jégre. Ugyan a mérkőzés nehezen indult, azonban a második harmadra már sikerült megszerezni a vezetést, így végül megnyerni az összecsapást. Jelen pillanatban a lányok a tabella első helyén állnak háromból három megnyert mérkőzéssel. Jövő héten pedig a Sportországi Cápákat fogadják hazai pályán.

A Farkasok ellen játszott mérkőzésről a vezetőedző, Dancsfalvi Norbert nyilatkozott:
"Nehéz helyzetben kezdtük a meccset, hiszen sokan lemondták és vagy nem jöttek el. Hét hiányzó volt, akikre számítottam, ami nem túl fair a csapattársakkal szemben - bár el kell fogadni mindenkinek mást jelent a sport. Meg kell érteni, akkor van esélyünk, ha teljes kerettel szerepelünk! Nagyon jól korcsolyázó, jó kondícióval rendelkező csapattal találkoztunk, akik agresszív taktikát követtek. 0-1-el zártuk az első harmadot, ami biztató volt az az, hogy volt 5 nagy gólhelyzetünk, volt nekik egy, amiből a gól született. Bár mezőnyben jobban játszottak, elmondtam ezekre a helyzetekre kell fokuszálni, és rendben leszünk. Az ellenfél a mezőnyben nagyon jól játszott, de vannak kiemelkedő játékosaink, akik képesek önmagukban is meccseket eldönteni, és a küzdeni akarásuk a csajoknak kiemelkedő minden meccsen, így behúztuk ezt a nagyon fontos győzelmet, megmutatták a karaktert a csajok! Gratulálok mindenkinek!"

DHK pontszerzői: Győri Natasa Mária (2G), Hidvégi Hanna (1G), Lányi Anna (1G) és Barna Eszter (1A)

2025. október 25., Algyői Jégpálya
NU25 magyar bajnokság
Csabai Farkasok - DHK, 1-4 (1:0, 0:3, 0:1)

A mérkőzés jegyzőkönyve az alábbi linken érhető el»