ÜDVÖZLÜNK HONLAPUNKON!

4031 Debrecen, Derék utca 33.

+36 70 374 1647

info@debrecenihoki.hu

AL | Pont nélkül maradtunk Jászberényben

Közzétéve: 2025-10-05

Cimkék:  AL

Szombaton kora este Jászberényben lépett jégre a DEAC JA, hogy az Andersen Liga második fordulójában a Lehel HC ellen mérkőzzenek meg. Egy igazán aktív meccset tudhatnak maguk mögött, azonban ezúttal nem jött össze a győzelem. Pihenésre azonban nem sok idő lesz, ugyanis kedden következik a Magyar Kupa második kvalifikációs mérkőzése, majd jövő szombaton a MAC-ot fogadják Debrecenben, a harmadik fordulóban.

A Lehel HC ellen játszott mérkőzésről a vezetőedző, Okos Csanád nyilatkozott:
„A játékosaink jégre vitt teljesítményét pozitívumként tudom értékelni. Nagyon sok jó dolgot alkottunk a pályán. Emberelőnyinket hatékonyan játszottuk, egyenlő létszámban önzetlen, kombinatív és veszélyes helyzeteket alakítottunk ki. A védekező játékunkban azonban az önfeláldozóbb hozzáállás hiányzott. Kapunkra veszélyes lövéseket hagytunk blokkolás nélkül, a szabad korongra való csatákban nem vállaltunk olyan szerepet amire képesek vagyunk és elvárható lett volna. Azt gondolom az eredményjelző nem tükrözi a két csapat közti képességbeli különbséget, amit természetesen kudarcként éltünk meg. Javítjuk, tanulunk, amiből muszáj és megyünk előre.”

A DEAC JA pontszerzői: Bíró Dobi Benedek (1G), Kovács Alpár (1G), Tóth Zoltán (1G), Domán Péter (1A), Lifshits Savelii (1A), Máthé Miklós (1A), Révész Levente (1A), Tóth Benedek (1A) és Váraljai Ádám (1A)

2025. október 04., Jászberényi Jégcsarnok
Andersen Liga alapszakasz 
Lehel HC – DEAC JA, 8-3 (2:2, 4:0, 2:1)

A mérkőzés jegyzőkönyve az alábbi linken érhető el»