ÜDVÖZLÜNK HONLAPUNKON!

4031 Debrecen, Derék utca 33.

+36 70 374 1647

info@debrecenihoki.hu

U19 | Hazai győzelem az Acélbikák ellen

Közzétéve: 2025-09-28

Cimkék:  U 19

Ifi csapatunk szombat délután a Dunaújvárosi Acélbikákat fogadta, akikkel szemben egy kiegyenlített és pörgős meccset játszottak. Ez volt az alapszakasz harmadik mérkőzése, illetve október végéig még hátra van három, ahol tovább szépíthetnek. Következőnek jövő szombaton a Sportországi Cápákat fogadják hazai pályán.

A DAB ellen játszott mérkőzésről a vezetőedző, Borbát Márk nyilatkozott:
„A mai mérkőzésen nagyon-nagyon jól kezdtünk, és ez megalapozta az egész mérkőzés hangulatát és kimenetelét. Nagyon jó energiaszinten voltak a srácok, néha volt, hogy egy kicsit kiengedtek, de szerencsére vissza tudtak jönni a jó irányba. Ami még szembetűnő volt számomra, hogy egy ilyen mérkőzésen mennyire el tudja vinni a srácokat a hév, hogy  gólt szerezzenek, és elfelejtsenek védekezni. Ez az amiben még nagyon sokat kell fejlődnünk, de nagyon fogékonyak a srácok az új dolgokra és biztos vagyok benne hogy be fogjuk tudni építeni a játékunkba a még hatékonyabb védekezést!”

A DEAC JA pontszerzői: Mogyorós Simon (3G), Sutyák Márton (1G) és Szecsődi Ádám (1A)

2025. szeptember 27., Debreceni Jégcsarnok
U19 alapszakasz  
DEAC JA – Dunaújvárosi Acélbikák, 4-2 (2:0, 1:1, 1:1)

A mérkőzés jegyzőkönyve az alábbi linken érhető el»