ÜDVÖZLÜNK HONLAPUNKON!

4031 Debrecen, Derék utca 33.

+36 70 374 1647

info@debrecenihoki.hu

U19 | Kapott gól nélkül indítottuk a szezont

Közzétéve: 2025-09-14

Cimkék:  U 19

U19-es csapatunk számára is kezdetét vette a szezon, akik szombaton a Tüskesátorban, a HKB vendégségében léptek jégre. Kiélezett mérkőzésen diadalmaskodott a DEAC JA, amelyet kapott gól nélkül sikerült megnyerniük. Jövő héten pedig hazai pályán folytatódik számukra az alapszakasz.

A HKB ellen játszott mérkőzésről a vezetőedző, Borbát Márk nyilatkozott:
„Azt gondolom, hogy nagyon vártuk már a szezonkezdést. Szerencsére nagyon jól megtaláltuk a közös hangot a srácokkal, és nagyon jól tudunk együtt dolgozni. A mai mérkőzésen szerettünk volna dominálni, és ez sikerült is, a meccs 85%-ban nálunk volt a korong, többet lőttünk kapura is. De sajnos megnehezítettük a saját dolgunkat azzal, hogy nem mentek be a helyzetek, és izgulni kellett a végéig! Jövő hétvégén Brassó csapatát fogadjuk, sokkal jobb helyzetkihasználás fog majd kelleni ahhoz, hogy nyerni tudjunk, de remélem belerázódunk a meccsbe és jönni fognak majd a gólok is! Van még nagyon sok munka hátra azért, hogy elérjük azt a célt, amit kitűztünk szezon elején, de nagyon jó úton haladunk!”

A DEAC JA pontszerzői: Borbás Bence (2G, 1A), Csonka János (1G), Lékó Marcell (1A), Máthé Miklós (1A) és Semsey-Bakó Zalán (1A)

2025. szeptember 13., Tüskesátor
U19 alapszakasz  
HKB – DEAC JA, 0-3 (0:0, 0:2, 0:1)

A mérkőzés jegyzőkönyve az alábbi linken érhető el»