Vasárnap újra a BJA ellen léptek pályára juniorjaink, azonban sajnos ezúttal sem sikerült ponttal hazatérniük. Pihenésre azonban nem sok idő lesz, ugyanis jövő hét folyamán hazai pályán, az Icehawks ellen dupláznak majd szombaton és vasárnap, de előtte szerdán az FTC-Telekom csapata ellen kerül sor a Magyar Kupa következő rangadójára.
A BJA ellen játszott mérkőzésről a vezetőedző, Okos Csanád nyilatkozott:
„A mai mérkőzés egyáltalán nem úgy kezdődött, ahogy elterveztük. Első három cserében 3 gólt kaptunk, ami ebben az idényben példátlan. Természetesen sem a játékosaink, sem az edzők nem vagyunk elégedettek a tapasztaltakkal. Mai napon nem tudtunk belőni azt a tüzességet, amit szerettünk volna. Az viszont pozitív, hogy 60 percig figyelmezettek voltunk. Végig tiszta hokit játszottunk, és ugyan keserves vereséget szenvedtünk, de tanulságokkal teli és sportemberekhez méltó magatartással szálltunk le a mérkőzésről.”
DEAC JA pontszerzői: Tóth Zoltán (2A), Csanády Marcell (1G), Varga Máté Attila (1G) és Domán Péter (1A).
2025. január 05., Tüskesátor
ÖEHV U20 International League
BJA - DEAC JA, 8-2 (5:1, 2:0, 1:1)
A mérkőzés jegyzőkönyve az alábbi linken érhető el»