Mindenki Józsi bácsija

Nem egyszerű feladat egy utánpótlás-képző központ szakmai vezetőjének lenni. György Józsefet senkinek sem kell bemutatni, aki figyelemmel kíséri a debreceni jégkorong életét. Közel 20 éve, hogy Debrecenbe érkezett, és azóta volt játékos, edző, játékos-edző, aztán váltott, többet van irodában, mint jégen, hiszen másfél éve a Debreceni Hoki Klub szakmai feladatait látja el, mellette azonban az U14-es gyerekekkel is foglalkozik.

Másfél éve vagy a szakmai vezető pozícióban. Mi történt ez idő alatt?

György József: - A Kecskeméti Áron után megüresedett helyet vállaltam el, de nem vagyok felhőtlenül boldog, mert jobban szeretek a jégen dolgozni. Csak egyetlen feltétellel mondtam igent, mégpedig, hogy legyen mellette csapatom is. Nem szeretem használni ezt a vezető kifejezést, mert nem hiszem, hogy bárkit is irányítani kellene. Mindenki teszi a dolgát, a hangsúly azon van, hogy mi visz minket előre. A gyerekek fejlesztéséről beszélünk, és olyan gyorsan változik a jégkorong, hogy muszáj folyamatosan megtalálnunk a fejlődés módját. Ma már országszerte remek munkát végeznek az utánpótlás-képző klubok, nem elég a szinten tartás, fel kell venni a versenyt velük. Természetesen szem előtt tartjuk, hogy a gyerek másnap is visszajöjjön edzeni, a munka részét el kell rejteni különböző feladatokban, vagy játékokban. Ez nem egyszerű feladat, ebben kellett a legtöbbet fejlődnünk, tanulnunk nekünk is.

Mivel jár ez a feladatkör?

Gy. J.:  - Délelőtt a papírmunka, az íróasztal vár, míg délután a jégen foglalkozhatok a gyerekekkel. Az adminisztratív része abból áll, hogy összeállítjuk a programokat, teendőket, minden korosztály ügyes-bajos dolgait intézzük. A tehetségfejlesztés programunkban szerencsére Matkó Zsolt és Köllő István nagyon jól koordinálja. Ez egy fontos része a munkánknak, hiszen az óvodások közül tudjuk kicsipegetni azokat a palántákat, akikkel a későbbiekben tudunk majd foglalkozni. Nem szeretem az értekezleteket, mert abban hiszek, hogy tenni, cselekedni kell, nem pedig beszélni. Tiszteletben tartom mindenki idejét, és inkább a munka minőségének a javítására fókuszálnék.

Mindenki Józsi bácsija, keresi a kompromisszumot, mindenkihez an egy kedves szava, de hogyan éli meg a mindennapokat?

Gy. J.: - Nem voltam én mindig ilyen... Ahogy az ember idősödik, formálódik. Fiatalabb koromban nem voltam ennyire "szelíd", sokszor konfrontálódtam az ellenfelekkel, bírókkal, edzőkkel, szülőkkel. Sokat fejlődtem, de nem ebben a viselkedésformában szocializálódtam, még mindig nem vagyok elégedett magammal. Próbálok következetes lenni, nem szeretek mellé beszélni. Egyre nehezebben fogadják a játékosok és a szülők a kritikát, de úgy gondolom, ha megfelelő módon van tálalva és rávezetve az illető, akkor működhet. Fejlesztem magam, hogy ebben is jobb legyek.

Munkád része az esetleges súrlódások elsimítása is?

Gy. J.:  - Edző-edző közötti nézeteltérés egyértelműen az én hatásköröm, de egy-egy korosztályon belül a lépcsőfokokat szeretem betartatni, azaz első körben az edző feladata elsimítani a felmerülő problémákat. Ezt szülői értekezleteken mindig kihangsúlyozom. Ha egy gyereknél probléma merül fel - nem érzi jól magát, sérelem éri, vagy bármi gond van -, nem az elnökséghez, vagy hozzám kell jönni, először mindig a korosztályos edzőt kell megkeresni. Ha ott nem sikerül megoldást találni, akkor jövök én a képbe. Jelenleg az U18-as csapatunkon jelentkezik több probléma, hiszen finn edzőnk van, akivel nincs meg az anyanyelvi kapcsolat, ráadásul az utóbbi időben sok gyereket veszítettünk, így itt kell több beavatkozás. A többi korosztálynál csekély a probléma, az edzők remekül kezelik a nehezebb feladatokat.

Mi jelenti a legnagyobb gondot?

Gy. J.:  - A világ elindult abba az irányba, hogy a szülő úgy gondolja, jogai vannak, számonkérhet. Ezzel nincs is baj, a kétoldali tiszteletben tartó kommunikációra mindig nyitott vagyok. Ha a megoldást keressük, akkor mindig jó irányba megy a beszélgetés. De ha csak a támadás az elsődleges cél, vagy nem megfelelő hangsúlyú a kommunikáció, akkor az konfliktushoz vezet, amiből nem lehet jól kijönni. Ilyenkor lép életbe nálam a 24 órás szabály, azaz elmondta az egyik fél a mondandóját, de térjünk vissza rá másnap. Tehát a legfontosabb, hogy mindkét fél ugyanazt az utat akarja járni.

Az egyik legrégebben itt tevékenykedő szakember vagy. Mi az, amiben lehetne még fejlődni?

Gy. J.:  - Amikor 2006-ban ide érkeztem, még minden más volt. A TAO-időszak előtt teljesen más volt a képzés rendszere. Akkor 40-50 gyerekkel kellett dolgozni, akkor még játékos-edzőként tevékenykedtem a másodosztályú csapatnál. Az volt annak időszaknak az érdekessége, hogy csak azok a gyerekek maradtak bent, akikben volt potenciál. Egy nagyon költséges sportról beszélünk, nem volt állami támogatás, a klub akkor is tudott segíteni a gyerekeknek. Ha egy szülő látta, hogy a gyereke nem tudja tartani a lépést, akkor kivette a képzésből. Ez 2011-től megszűnt, hiszen a gyerekek szinte mindent megkapnak, minimális anyagi ráfordítással tudja ezt a sportot űzni, és a létszámunk innentől drasztikusan megnőtt. Jelenleg is 230-240 gyerekkel dolgozunk, ami a minőség rovására ment. Elmentünk egy fejkvóta irányba, mert a finanszírozás mértéke attól függ, hogy hány gyereket foglalkoztat egy klub. Így a rendszerben bent marad mindenki és ez a minőség rovására megy. Régen 5-6 gyerekre volt 1 edzőnk, de most nincs 24 edzőnk, hogy tartsuk ezt a létszámot. Illetve a rendelkezésre álló jégidő is jelentősen csökkent így. Az ideális a kettő között lenne, azaz meg kellene találni azt a létszámot, ahol a mennyiség nem a minőség rovására nő. Ez lenne a fejlődésünk következő nagy lépése.

A DEAC felnőtt csapatának edzőjeként bátran és jól nyúltál a fiatalokhoz. És úgy tűnik, jelenleg is vannak olyan fiatalok, akik beépíthetőek a felnőtt keretbe. Mondható, hogy elindult ez a folyamat Debrecenben?

Gy. J.:  - Amikor átvettem a felnőtt csapatot, azonnal kerestem azokat a fiatalokat, akikkel lehet együtt dolgozni. Többen is voltak, de páran inkább a civil életben folytatták tovább. A nagyobb probléma, hogy az akadémiai rendszer miatt a tehetségesebb játékosaink eligazolnak más csapatokhoz, és így ez a vonal rövidesen megszűnik. U21-es korosztályban vannak többen, akiket ki lehet próbálni felnőtt szinten is, de egy-két kivétellel az U16-os és U18-os csapatunk jelenleg nem alkalmas erre a célra. Nehéz helyzetben vagyunk, lentről építkezünk, az U14-es csapatunkban nagy potenciál van. Jelenleg azzal tudjuk motiválni a tehetséges játékosainkat, hogy magasabb korosztályban játszanak.

Hol tart ma a debreceni hoki?

Gy. J.:  - Rosszul jöttünk ki az akadémiai rendszer bevezetéséből, hiszen itt, keleten két klub van, Debrecen és Miskolc. Az ország másik részén szinte egymást érik a klubok, a jégpályák, így van miből válogatniuk, míg nekünk lényegesen kevesebb lehetőségünk van. Azt mondom, ha Debrecen 50 km-es körzetében lenne 3-4 jégpálya, ahol lenne korcsolya- és/vagy hoki foglalkozás, sokkal nagyobb eséllyel rendelkeznénk. Most Miskolc lett az akadémia, így tőlünk tudnak toborozni. Arra a kérdésre, hogy fogunk-e tudni kinevelni az elkövetkező években olyan játékosokat, akik megállják a helyüket az Erste Ligában, az a válaszom, hogy nem. Más klubok csapatai cseh, szlovák, osztrák csapatokkal versenyeznek, míg ez nálunk nem lehetséges, így nem tudjuk meglépni azt a szintet, ami a drasztikus fejlődéshez szükséges. Viszont a lányokra nagyon büszkék vagyunk, szép sikereket érnek el. Több lány is van, akik a korosztályos válogatottakban szerepelnek. Jelenleg, hogy nincs lány akadémia, a fiúk között tudnak fejlődni, így tudjuk biztosítani számukra, hogy országos szinten a legjobbak közé tartoznak. Most, az U18-as Vb-n is láthatjuk majd őket játszani.