November 9-án és 10-én került megrendezésre Poprádon torna, amelyen összesen hat csapat vett részt, ahol a kölykök 2x20 perces mérkőzéseket játszottak.
2024.11.09-10-én meghívtak a 2012-13-as születésű korcsoporttal, most már másodszorra Poprádra egy tornára, azért nem nevezném nemzetközi tornának, mert az 5 szlovák csapat mellett mi voltunk egyetlen „külföldi” csapat.
A torna érdekessége, hogy 2x20 perc nettó játékidőből állt, de mind a két játékrészt külön mérkőzésnek számították.
Szombaton korán reggel indultunk, és 3 mérkőzést játszottunk le aznap. Elég sűrűn voltak a mérkőzéseink így a harmadikra nagyon elfáradtunk.
2024.11.09
11:40 DHK - Slovan Bratislava 4-0, 2-1
Ezen a mérkőzésen nem játszottunk jól, inkább az egyéni megoldások domináltak. Természetesen az ellenfélnél gyorsabbak voltunk, ezért sikerült megnyerni az 1-1 elleni helyzeteinket és nagyon hatékonyak voltunk a befejezéseknél. Az első 20 percet könnyedén nyertük, a második 20-at már nehezebb volt, ott már aktívabb volt az ellenfél is, de sikerült ezt is behúzni.
14:20 DHK - Martin 3-1, 3-1
Ezen a mérkőzésen már jobban játszottunk, de az ellenfél sokkal erősebb és szervezettebb volt, mint az első ellenfelünk, az első játékrészben ők domináltak, de a kontrákból mi voltunk hatékonyabbak. Ezt pontozással elvesztettük volna, de a második játékrészben ugyanannyira húztuk be a mérkőzést, de már ott egy teljesen kiegyenlített játékkal nyertünk.
17:00 DHK - Poprád 2-4, 0-2
Ezen a mérkőzésen teljesen elfogytunk, óriási fölényben játszott a hazai csapat, ezen az összecsapáson a kapusunk tartott játékban. Egyértelműen látszott, hogy a jégkoronghoz mennyire fontos az erőnlét és a korcsolyázási sebesség és technika. Lemaradtunk minden párharcról, amint megszereztük a korongot, olyan gyorsan letámadtak, hogy nem volt időnk jó dolgokat csinálni, csak momentumaink voltak.
2024.11.10
07:30 DHK - Banska Bystrica 1-3, 1-2
Annak ellenére, hogy ez a csapat nyerte a tornát, úgy, hogy csak egy döntetlent játszott az egész rendezvényen. Az egyik legjobb mérkőzésünket játszottuk, mind a két játékrészben megvolt a lehetőségünk a pontszerzésre, de most nem tudtuk a helyzeteinket értékesíteni. Ezen a meccsen játszottunk a legjobban, itt voltunk a legdinamikusabbak és jó volt látni, hogy egy ilyen kaliberű ellenféllel szemben is fel tudjuk venni a tempót.
12:50 DHK - Nyitra 5-1, 1-3
Ezen az összecsapáson múlt, hogy meg tudjuk-e a harmadik helyet szerezni, ehhez 3 pont, azaz egy győzelem és egy döntetlen kellett volna. Az első játékrészben az eredményen is látszik, hogy teljes fölényben voltunk, egy sima győzelem volt, minden területén a játéknak felülkerekedtünk az ellenfelünken. Talán túl könnyen nyertük meg ezt a játékrészt, mert a másodikban, nemcsak az eredményben maradtunk alul, hanem mintha két más csapat állt volna fel, az ő akaratuk érvényesült, nekünk csak momentumaink voltak.
I. hely: Banska Bistrica
II. hely: Poprád
III. hely: Martin
IV. hely: DHK
V. hely: Slovan Bratislava
VI. hely: Nyitra
Külön díjban részesült a kapusunk Nagy Ákos.
Egy nagyon értékes hétvége volt ez a számunkra, köszönöm szépen a szülőknek, hogy anyagilag támogatták ezt a tornát, sikerült felmérni a helyünket a szlovák korosztályos csapataival. Ami feltűnő, hogy ezeknél a csapatoknál mindenki nagyon képzett, nagyon szépen korcsolyáznak és jó a bottechnikájuk, mind a három soruk egyformán képzett. A másik nagy különbség hozzánk képest, hogy csapatjáték van náluk, mindenkinek az az első hogy megnézi a lehetőségeket és keresi a társakat. Ami a legfontosabb, hogy nem vagyunk nagyon lemaradva a skillekben (korcsolya és bottechnika), sőt vannak játékosaink, akik hasonló vagy jobb készségekkel rendelkeznek, csak mi az egyéni játékot erőltetjük, ők meg csapatban gondolkodnak. Mentalitásban is erősebbek nagy részük, jobban küzdenek a szabad korongokért és a párharcokban is többször jönnek ki győztesen átlagban.
2024. november 09-10., Poprádi Jégcsarnok