Ameddig előző héten hazai pályán fogadták juniorjaink az Innsbruck csapatát, addig most idegenben került sor a visszavágóra. Az előző mérkőzéshez képest szintén gólzáporos mérkőzést tudhatnak maguk mögött a fiatalok, azonban ezúttal a hosszabbításra, majd szétlövésre került sor, és elmaradta győzelem az öt lőtt gól ellenére.
Az Innsbruck elleni mérkőzésről a vezetőedző, Okos Csanád nyilatkozott:
"Az gondolom, jól indítottuk a mérkőzést. Az első két-három cserénk kifejezetten jó volt, aztán egy kapunk előtti érdekes tolongás következtében betalált az ellenfél. A lendületünket nagyon megtörte, az ellenfelünket pedig komoly szintre emelte. Önfeláldozóan és rendkívül nagy energiákat mozgósítottak a győzelem érdekében, amivel nehezen birkóztunk. Próbáltunk hangsúlyt fektetni a gyors akklimatizálódásra fejben és fizikálisan egyaránt, de a végeredményt nem igazolta a jóslatainkat. Természetesen csalódásként éljük meg a végeredményt, hiszen lőttünk 5 gólt és a győzelem az utolsó pillanatig a levegőben volt érezhető, nem beszélve arról, hogy a legutóbbi hazai Innsbruck elleni meccsünkön nem ezt a játékképet produkáltuk. Bízunk a holnapi jobb teljesítményben!"
DEAC JA pontszerzői: Révész Levente (3G), Kovács Szabolcs (2G, 1A), Kovács Alpár (2A) és Kovács Soma (1A).
2024. szeptember 14., Innsbruck TIWAG Arena
ÖEHV U20 International League
HC TIWAG Innsbruck - Die Haie – DEAC JA, 6-5 s.o. (1:0, 2:2, 2:3, 0:0)
A mérkőzés jegyzőkönyve az alábbi linken érhető el»