Révész Zsuzsa Debrecenből az elitbe

A debreceni jégkorong a kezdeti, hányatott sorsa után a közelmúltban már megvillantotta igazi énjét, valamint egyre szebb eredményeket tud felmutatni felnőtt és utánpótlás szinten is. Sokáig azt lehetett hallani, van igény a hokira a cívisvárosban, és úgy tűnik, lassan beérik a kitartó munka gyümölcse. Voltak kiemelkedő játékosok, remek eredmények, és minden bizonnyal lesznek is a jövőben hasonlóak, de mi a helyzet a jelennel?

A női hoki épphogy bontogatja szárnyait, máris olyan tehetségek bukkannak fel, akikre érdemes odafigyelni. Hogy csak két, kiváló példát említsünk, Révész Zsuzsa és Bereczki Dóra is azon játékosok közé tartozik, akik kemény munkával, kitartóan haladtak előre, hogy elérjék az álmaikat. Zsuzsa mindössze 9 éves volt, amikor a mezőnyjátékos felszerelését lecserélte a kapuséra, és talán addigi élete legjobb döntését hozta, hiszen már ennyi idősen U12-es meccsen állhatott a ketrec elé. Teltek az évek és egyszercsak azon kapta magát, hogy egy Bostonba tartó repülőn ült, egy komoly észak-amerikai csapat, a NAHA (North American Hockey Academy) meghívásának eleget téve.

- Honnan indultál, hova jutottál és hova juthatsz még el?

Révész Zsuzsa: - Debrecenben kezdtem el jégkorongozni 2011-ben a két testvéremmel és egészen a tavalyi szezonig Debrecen utánpótlás fiú csapataiban edzettem és játszottam, aztán a 2023-2024-es szezont a MAC Budapest női csapatánál töltöttem kölcsönben. Előtte kettős igazolással már játszottam a dunaújvárosi Angels női csapatában, illetve a DHK női csapatának első szezonjaiban a lány csapatunkat is segítettem. A most induló szezonra pedig a North American Hockey Academy-hez (NAHA) szerződtem, a tanulmányaimat pedig a CATS Academy Bostonban folytatom. Az iskola és a csapat szorosan együttműködik, hogy a programban részt vevők mind a sportban, mind a tanulás során kiemelkedő eredményeket érhessenek el. Ha minden jól megy akkor reményeim szerint el tudok köteleződni egy NCAA D1-es csapattal rendelkező egyetemhez az USA-ban.

- Hogyan lett belőled kapus?

R. Zs.: - Az első három szezonomat játékosként játszottam le Debrecenben, de nekem mindig tetszett a kapus felszerelés és akkor éppen kevés kapus volt a klubban én pedig éltem a lehetőséggel és elkezdtem kapuskodni. Prakab Gábor volt akkor az U12 csapat edzője és ő vállalta a felelősséget, hogy be merjen tenni a kapuba a fiúk között. Az első kapus edzőm pedig Máthé Csaba volt, tőle kaptam az alapokat.

- A jégkorongban nem sokaknak adatik meg ilyen lehetőség, főleg nem Debrecenből, ilyen fiatalon és lányként.

R. Zs.: - Szerencsére a magyar jégkorongozók, különösen a lányok, egyre elfogadottabbak a nagy hokisnemzetek utánpótlás bajnokságaiban. Voltak már példák előttem, így könnyebb volt megfogalmazni, hogy mit is szeretnék elérni. Persze szerencsés is voltam, hogy nagyon sokáig edzhettem és játszhattam a fiúk között, meg azért is, hogy az utánpótlás válogatottban is elkezdtek Budapesten kívül is keresni tehetségeket. Azt is a szerencse számlájára írom, hogy amikor Lisa Haley lett a felnőtt válogatott szövetségi kapitánya, ő látni akarta az akkori keret mögött felnövő generációt és még 15 éves sem voltam, amikor már részt vehettem az első felnőtt válogatott összetartásomon. Így aztán, ha nem is volt erős női csapat Debrecenben, a belefektetett munka és a szerencse ezt eredményezte.

- Mutasd be nekünk, kérlek, a North American Hockey Academy-t. Mire utal a Red, White, illetve a Navy jelző a csapatnév után?

R. Zs.: - A NAHA egy nagyon erős középiskolai csapat. Itt az USA-ban a középiskolai és egyetemi bajnokságok nagyon népszerűek, az itt játszó top csapatok nagyon magas színvonalat képviselnek. Többször értek el rangos helyezést a bajnokságukban. A színek a csapat név után a korosztályra utalnak. A Red az egy u16-os csapat, a White és a Navy pedig u19-es. A Navy csapat idén indul először, tehát eddig csak a Red és a White volt.

- Ki választott kit, te a NAHA-t, vagy ők téged?

R. Zs.: - Ők kerestek meg minket valamikor februárban. Akkor több csapat is megkeresett, így nehéz döntés volt a végén, hogy hova menjek. A végső döntést én hoztam a felnőtt világbajnokság alatt áprilisban.

- Úgy tudom, kiérkezésed után szinte azonnal az események közepébe csöppentél.

R. Zs.: - Olyan értelemben igen, hogy az augusztus végi válogatott torna helyett a válogatott edzői stábja elengedett az új csapatomhoz, amely ugyanazon a hétvégén egy felkészülési tornát szervezett. Így egyből játszhattam, láthattam, hogy mi vár rám sportszakmai szempontból. Az iskolába is beköltözhettem, és alig várom, hogy igazán felpörögjenek az események!

- Eddig 3 alkalommal védhetted a NAHA ketrecét egy tornán. Milyen élményekkel és tapasztalatokkal gazdagodtál?

R. Zs.: - Szinte minden más itt. A körítés, a körülmények csodálatosak, minden úgy van alakítva, hogy nekünk csak a játékkal kelljen foglalkozni, amikor a meccsek vannak. A pályák mérete különbözik az otthoniaktól. A pályák hossza szinte mindenütt más, de a szélessége rendesen kisebb, így aztán ha a korong bejut a védekező harmadunkba, bárhonnan, bármikor számítanom kell a lövésre. A kiutazásom előtt a DEAC JA U21-es csapatával edzhettem és játszhattam, a a fiúk lövéseihez képest a lányok levőereje nem olyan nagy. Ezzel szemben itt alig vannak különbségek a tudásszintek között, mindenki jó vagy nagyon jó játékos. Mivel mindenki egyforma képességű, ugyanazok a céljai - meg akarnak fogni egy egyetemi csapatot - mindenki az első pillanattól kezdve az utolsóig mindent belead, hogy felfigyeljenek rájuk a nézőtéren vagy az online közvetítésen jelen levő scout-ok és egyetemi csapatok edzői. így aztán az első pillanattól kezdve az utolsóig maximálisan figyelnem kellett a meccseken. Szerencsére ehhez hozzá vagyok szokva a fiúkkal végzett edzések és válogatottnál megszokott tempó miatt, így szerintem jó benyomást keltettem mindenkiben.

- Milyenek az első benyomásaid a tengerentúlon, tudtál-e már csinálni valami mást a hokin kívül?

R. Zs.: - Mikor a torna alatt volt szabadidőnk akkor apukámmal elmentünk Bostonba, illetve a környező városokban is jártunk. Azóta nekem már elkezdődött az iskola. Ezen a héten még csak orientáció volt, a tanulás az 9-én kezdődik. Persze ezen a héten az edzések is elkezdődtek, hogy szezonkezdésre meg legyen az ideális kondíciója mindenkinek.

- Miben másabb egy edzés Bostonban, mint itthon? Miben másabb a hoki?

R. Zs.: - A csapattársaim többsége fiatalabb, mint én, ezért egy edzés tempója kicsit lassabb, mint otthon, de a játékosok képzettebbek. Nagyon jól tudnak korcsolyázni és az ütőkezelésük is kiváló. Bár a lövéserő az nem olyan, mint amihez hozzá szoktam, itt inkább a lövés helyezésére mennek, mint az erősségére.

- A bátyád, Csongor is jégkorongozott, az ikertestvéred, Levente pedig most a DEAC felnőtt csapatának ajtaján dörömböl. Benne van a véretekben a hoki? Vagy inkább a szüleidet kérdezzem erről?

R. Zs.: - A szüleink nem voltak semmilyen kapcsolatban a jégkoronggal ezelőtt. A sport iránti szeretet akkor indult el, amikor mindhárman elkezdtünk korcsolyázni, utána pedig jégkorongozni. Mindkét testvérem jó eredményeket ért el a sportban. A bátyám, Csongi, pár éve abbahagyta a jégkorongot, Levi pedig a mai napig mindent megtesz, hogy a felnőtt csapat tagja legyen.

- A debreceni és a magyar női jégkorong egyik meghatározó alakja vagy már ilyen fiatalon, például felnőtt világbajnokságokon szerepeltél. Hogyan éled meg ezt, és mi lehet még ettől is nagyobb cél?

R. Zs.: - Nagyon jó érzés az, hogy a válogatott edzők ennyire megbíznak bennem. Soha nem gondoltam volna, hogy az első felnőtt világbajnokságomon már megmutathatom magam, ugyanis a 2022-es dániai világbajnokságon az USA elleni meccs utolsó 10 percében beállhattam. Aztán a 2023-as kanadai világbajnokságon is játszhattam Svédország és Finnország ellen. A mostani legnagyobb célom az, hogy kiváló formában legyek a februári olimpiai kvalifikációra, és persze az is, hogy eljussunk az olimpiára. Illetve a csehországi világbajnokságra is úgy tudjak elmenni, hogy megdolgoztam azért, hogy ott legyek.

- A te és a hozzád hasonló sportolók útja úgy gondolom, példaértékű lehet mások számára. Mit üzennél azoknak, akik hasonló célról álmodnak?

R. Zs.: - Azt üzenném az olyan sportolóknak, akik álmodoznak arról, hogy eljussanak a profik közé, hogy soha ne adják fel. Lesznek jobb és rosszabb napok, de arra mindig emlékezz, hogy miért kezdted el és hogy miért akarod folytatni. Ne félj hibázni, hiszen a kudarc a fejlődésben lévő siker.

Amikor egy fiatal - szinte még gyermek - sportoló élete maghatározó mérföldkőhöz érkezik, joggal merülhet fel a kérdés a kívülállóban, hogy: De mégis mi kellett ehhez? Mi lesz a folytatás? Egy biztos: támogató, pozitív szülői háttér nélkül sokkal nehezebb azzá válni, akivé szeretnénk. Zsuzsa édesapja, Révész Csongor is hasonlóképpen vélekedik erről.

Révész Csongor (Zsuzsa édesapja): - Minden gyerekben van valamennyi tehetség, de hogy ez mire lesz elég, azt nem lehet előre tudni. Az biztos, hogy a tehetség önmagában nem elég, emellett rengeteg munka, lemondás, olykor szenvedés és nem kis mértékben szerencse is kell a sikerhez. Azt gondolom, mindent megmagyaráz, hogy a fejlett hokikultúrákban a játékosok kiválasztásánál kiemelt szempont az, hogy ki milyen háttérrel rendelkezik. Ezen nem az anyagiakat kell érteni, hanem azt, hogy mennyire támogató, a realitást értő és tudomásul vevő a játékos mögött álló család. Ahhoz, hogy eredményt érj el, nagyon sok áldozatot kell hozni, ezt mi, felnőttek nagyon jól tudjuk. Hogy mit értünk az eredmény alatt, és ezt mennyire sikerül átadni a gyerekeinknek, ezen múlik minden.

- Azt már tudjuk, hogy a sportolónak mivel jár, ha el akarja érni a célját, de mi a helyzet a szülőkkel?

R. Cs.: - Az biztos, hogy a mi álmainkat nem szabad a gyerekekre erőltetnünk, hagyni kell, hogy ők megtalálják maguknak. Nekünk “csak” meg kell mutatnunk a lehetőségeket, aztán figyelni, hogy melyik az a terület, amelyiknél csillog a gyerek szeme, amikor látjuk, hogy élvezi is, amit csinál. A legnehezebb talán az, hogy megmaradjunk a realitás talaján, ne lássunk bele többet a gyerekbe, mint amennyit képes megvalósítani, de ne is féltsük túl. Ezek után jön az előbb említett háttér, amit nekünk kell megteremtenünk és folyamatosan biztosítanunk. Szóval, mi is folyamatosan dolgozunk, és így a mi kitartásunk is szükséges a sikerhez.

= Puskás Zoltán =