ÜDVÖZLÜNK HONLAPUNKON!

4031 Debrecen, Derék utca 33.

+36 70 374 1647

info@debrecenihoki.hu

U16 | Ez elment, de jövő héten még szépíthetünk!

Közzétéve: 2024-04-11

Cimkék:  U 16

A DHK serdülő csapata hazai pályán, a Jégoroszlánok ellen játszotta az utolsó előtti helyosztó mérkőzését.

Ameddig az előző két kört idegenben sikerült megnyerni, addig ez most nem jött össze. Azonban az utolsó helyosztón még szépíthetünk, melyre szombaton kerül sor a KSI együttese ellen.

A Jégoroszlánok elleni mérkőzésekről a vezetőedző, Papik Richárd nyilatkozott: 

"A hétvégét nagy reményekkel kezdtük, mert a legutóbbi mérkőzésen megszorongattuk az ellenfelet. Sajnos ez az első harmadban kiderült, hogy a múltkorinál is többre lesz szükség. Sajnos a csapat hozzáállása sem volt olyan, amivel egy kemény mérkőzést kezdhettünk volna. Úgy éreztem, hogy a harmadik harmadra érkeztünk meg és tudtunk úgy teljesíteni, amivel akár szinten tarthattuk volna a mérkőzést. Összességében, a meccshez való hozzáálláson kell javítani az utolsó mérkőzésre.”

DHK pontszerzői: Kiss Gábor (1G), Szász-Mátyás Ádám (1G) és Asztalos Péter Barnabás (1A).

2024. április 07., Debreceni Jégcsarnok
U16 magyar bajnokság
DHK – Jégoroszlánok, 2-10 (0:3, 0:4, 2:3)

A mérkőzés jegyzőkönyve az alábbi linken érhető el»