ÜDVÖZLÜNK HONLAPUNKON!

4031 Debrecen, Derék utca 33.

+36 70 374 1647

info@debrecenihoki.hu

U18 | Kiélezett mérkőzésen győztünk Belgrád ellen

Közzétéve: 2024-03-11

Cimkék:  U 18

Szombaton Debrecenbe utazott Belgrád csapata, akikkel az első mérkőzés igazán kiélezett volt.

Egy igazán tartalmas és eseménydús mérkőzés volt, amiből továbbra is tanulni kell, hogy még jobbak legyünk a jövőben. Holnap pedig egy visszavágóval várjuk az ellenfelet, ami egyben az alapszakasz utolsó mérkőzése is lesz.

Belgrád csapata elleni mérkőzésről a vezetőedző, Janne Jokila nyilatkozott:

"Jól kezdtük a mérkőzést, azonban menet közben elvesztettük a fókuszt. Ezt továbbra sem szabad hagynunk, ugyanis egy mérkőzés legalább 60 percből áll. Az emberhátrányos formációnk ma nem volt jó, hiszen két gólt is beengedtünk. A harmadik harmadban jól játszottunk, jó volt a védekezésünk is, így egy hatalmas győzelemmel zártunk. Még mindig meg kell tanulnunk azokat a dolgokat, amik a győztes habitushoz vezetnek. Egy nagyon szép győzelem volt a srácoktól!”

DEAC JA pontszerzői: Dankó Gábor (1G, 2A), Juhos Patrik Milán (1G, 2A) és Ambrus Zoárd (1G, 1A).

2024. március 09., Debreceni Jégcsarnok
U18 magyar bajnokság
DEAC JA – HK Select Team Beograd,3-2(2:1, 1:1,0:0)

A mérkőzés jegyzőkönyve az alábbi linken érhető el»