ÜDVÖZLÜNK HONLAPUNKON!

4031 Debrecen, Derék utca 33.

+36 70 374 1647

info@debrecenihoki.hu

U16 | Megnyertük a középszakasz utolsó mérkőzését

Közzétéve: 2024-02-26

Cimkék:  U 16

Vasárnap délelőtt a Szombathelyi Pingvineket fogadták a DEAC JA serdülői, akikkel szemben egy igazán eseménydús mérkőzést játszottak.

Egy gólokban gazdag mérkőzés volt, ám a jó hír, hogy sikerült itthon tartani a pontokat a középszakasz utolsó mérkőzésén, és ezt követően még öt mérkőzés vár rájuk a következő hetekben.

A Szombathelyi Pingvinek elleni mérkőzésről a vezetőedző, Borbát Norbert nyilatkozott:

"Tudtuk, hogy mi a tétje a mérkőzésnek, ennek megfelelően állt bele mindenki az összecsapásba. Az első harmadban megszerzett vezetés azt gondolom, kissé kényelmessé tett bennünket, sok esetben könnyelműek voltunk és nem azt a játékot játszottuk, amit látni szeretnénk. A nagyobb különbség miatt voltak egyénieskedések is, passz helyett meg akartunk csinálni még egy cselt, ami lassította a játékunkat. Gratulálok a győzelemhez a csapatnak, nem voltunk könnyű helyzetben, többen már a negyedik mérkőzésüket játszották a héten, voltak, akik kisebb betegséggel vállalták a játékot, de jó látni, hogy ha épp valakinek nem megy annyira a játék, akkor mindig van valaki, aki előre tud lépni és meghatározó szerepet tud betölteni. Sikerült tovább lépni a csoportból, így még öt jó színvonalú mérkőzés vár ránk, ahol igyekszünk minél jobb teljesítményt nyújtani.”

A DEAC JA pontszerzői: Tóth-Kurucz Tamás (2G, 1A), Dankó Barnabás (1G, 1A), Kuti Balázs János (1G, 1A), Ambrus Zoárd (1G), Borbás Bence (1G), Nábrádi Balázs Péter (1A) és Semsey-Bakó Zalán (1A).

2024. február 25., Debreceni Jégcsarnok
U16 magyar bajnokság
DEAC JA - Szombathelyi Pingvinek, 6-1 (3:0, 2:1, 1:0)

A mérkőzés jegyzőkönyve az alábbi linken érhető el»