ÜDVÖZLÜNK HONLAPUNKON!

4031 Debrecen, Derék utca 33.

+36 70 374 1647

info@debrecenihoki.hu

U12 | Egy kemény mérkőzéssel zártuk a szombatot

Közzétéve: 2024-02-19

Cimkék:  U 12

Előkészítő csapatunk hosszú hétvége elé nézett, ugyanis szombaton a MAC ellen küzdöttek meg a Kisstadionban.

Az eddigi legjobb formánkat kellett hozni, azonban a sok büntetés sokat kivett játékosainkból, ami kellően megnehezítette a dolgokat. Holnap pedig a Fehérvár otthonába látogatunk, ahol ismételten a legjobb formánkban kell lenni.

A MAC ellen játszott mérkőzésről a vezetőedző, György József nyilatkozott:

"Egy nagyon kemény mérkőzést játszottunk a mai nap, végig a legjobbunkat kellett hoznunk minden cserében, mert ha nem, akkor minden kis hibát kihasználtak. Az első harmadban fej-fej mellett voltunk, egyforma volt a kapura lövések száma, és legalább 3 tiszta helyzetet is kialakítottunk, de gólt nem sikerült szerezni. A második harmadban dőlt el a mérkőzés, nagyon sokat voltunk hátrányban és ezt nagyrészt kivédekeztük, de nagyon sok energiát kellett elhasználni és ez a mérkőzés harmadik harmadában még jobban érződött, illetve nagyrészt hátrányban voltunk nagyon sokat ebben a játékrészben is. Sajnos a játékvezetés nem volt a játék szintjének megfelelő, ezért sok érdekes döntés született, amiből nem mi jöttünk ki jól általában. Amit kiemelnék az a harci szellem amiben játszottunk, az emberhátrányos védekezésünk, sajnos sérültjeink is vannak, meglátjuk hogy holnap ki lesz bevethető a Fehérvár ellen."

2024. február 17., Kisstadion
U12 magyar bajnokság
MAC - DHK

A mérkőzés jegyzőkönyve az alábbi linken érhető el»