Szupermini csapatunk a minikkel karöltve utazott szombaton reggel Budapestre, hogy a Magyar Jégkorong Napján léphessen jégre a Városligeten.
Ahogyan ilyenkor lenni szokott, egy igazán varázslatos tornán vannak túl a legkisebbek, hiszen igazán hangulatos torna emlékével lettek gazdagabbak.
A tornáról a vezetőedző, Köllő István nyilatkozott:
"Nagyon hosszú útra indultunk szombat hajnalban, azonban a gyerekek mosolyai és lelkesedései azok, amik miatt megérte felutazni. Három mérkőzést játszottunk olyan csapatok ellen (FTC, Ajkai Óriások és Szekszárdi Jégmadarak), akikkel a gyerekek még nem találkoztak. Amiatt is fontos ez, hiszen egy-egy újabb ellenfél képes rávilágítani arra, hogy hol tartunk és miképp állunk ellenük helyt. Nagyon örülök, hiszen játékosaink mindent beleadtak az összecsapásokba. A kapuban ezúttal Kiss Nándi védekezett, aki szépen bravúrozott és védte hálónkat. Nem utolsó sorban pedig ismételten szeretném megköszönni a szülőknek azt a sok-sok segítséget, amit adtak.”
2024. január 20., Városligeti Műjégpálya
U8 magyar bajnokság – Magyar Jégkorong Napja
A torna menetrendje az alábbi linken érhető el»