ÜDVÖZLÜNK HONLAPUNKON!

4031 Debrecen, Derék utca 33.

+36 70 374 1647

info@debrecenihoki.hu

U21 | Nem tudtuk itthon tartani a három pontot

Közzétéve: 2024-01-23

Cimkék:  U 21

Vasárnap Graz csapatát fogadták a juniorok a Debreceni Jégcsarnokban, akik ellen kiélezett párharcot láthattunk a mérkőzés első felében.

Sajnos az ezt követő részben több helyzetet is kihasznált az ellenfél, így nem sikerült itthon tartanunk a pontokat. A hibákból tanulva kell tovább menni, hiszen így léphetnek játékosaink is a következő szintre.

Az EAS csapataelleni mérkőzésről a vezetőedző, Okos Csanád nyilatkozott:

"A mérkőzést ismét pozitív hozzáállásban, de más játékstílusban indítottuk, mint a tegnap. Passzaink, kivitelezéseink pontosabbak, döntéseink higgadtabbak, magabiztosabbak voltak. 2-0 után sikerült felzárkózni, és azt gondolom komoly lehetőségeket teremtettünk meg a mérkőzés fordítására, de sajnos a helyzet kihasználási mutatónk nem volt éles. Majd néhány fegyelmezetlen, buta kiállításból kapott 3 gól eldöntötte a 3 pont sorsát. Komoly hétvégi erőpróbán vagyunk túl. A gólszegény helyzetkihasználás mellett, a fegyelmezetlen kiállításokon kívül tetszett a csapat hozzáállása és munkamorálja.”

DEAC JA pontszerzői: Domán Péter (1G), Tóth Zoltán (1G), Tóth Benedek (1G), Csanády Marcell (1A), Kovács Soma (1A) és Balogh Áron (1A).

2024. január21.,Debreceni Jégcsarnok
ÖEHV U20 International League
DEAC JA- Eishockey Akademie Steiermark,3-7 (0:1,3:4,0:2)

A mérkőzés jegyzőkönyve az alábbi linken érhető el»