ÜDVÖZLÜNK HONLAPUNKON!

4031 Debrecen, Derék utca 33.

+36 70 374 1647

info@debrecenihoki.hu

U16 | Sokáig egálban voltunk, azonban a végére elfáradtunk

Közzétéve: 2023-11-22

Cimkék:  U 16

A DHK serdülő csapata vasárnap Óbudára utazott, hogy a helyi csapat ellen mérkőzzön meg a következő fordulóban.

A létszámunk ugyan nem volt teljes, azonban a meccs feléig tartani tudtuk a tempót úgy, hogy még vezettünk is. Sajnos a végeredmény nem nekünk kedvezett, azonban talán remek tanulságot ad ez a jövőre nézve, hogy mire kell még összpontosítanunk, hogy jobb és összetettebb játékot játsszon csapatunk. 

Az OHA elleni mérkőzésekről a vezetőedző, Nagy Zalán nyilatkozott: 

" Jól kezdtük a mérkőzést, az első harmadban többnyire mi tudtunk irányítani, majd a második harmad felétől megdőlt a pálya, és sajnos ez már nem az első ilyen mérkőzése a csapatnak. Egy-két helyzetünk adódott még ugyan, kétszer el is tudtunk lépni, abból született is gól, viszont olyan hibákból kaptunk gólokat, ami ebben a korosztályban már nem nagyon fér bele. Ezeket ki is használta a hazai csapat, szinte odaadtuk nekik az előnyt és utána már nem tudtunk visszajönni a meccsbe. Úgy gondolom, ha ezeket a rövidzárlatokat, hibákat csökkenteni tudjuk, idővel teljesen fel tudjuk majd venni a versenyt a többi csapattal szemben és jó mérkőzéseket fogunk tudni játszani.”

DHK pontszerzői: Lupkovics Bertalan (2G), Szász-Mátyás Ádám (1G), Kiss Imre Máté (1A) és Kormány Kristóf (1A).

2023. november 19., Óbudai Jégcsarnok
U16 magyar bajnokság
OHA – DHK, 8:3 (2:1, 2:2, 4:0)

A mérkőzés jegyzőkönyve az alábbi linken érhető el»