ÜDVÖZLÜNK HONLAPUNKON!

4031 Debrecen, Derék utca 33.

+36 70 374 1647

info@debrecenihoki.hu

U8 | Jászberényben is helyt álltak a szuperminik

Közzétéve: 2023-11-02

Cimkék:  U 8

Ismételten bajnokságra ment a sárga szupermini korosztályunk, akik ezúttal Jászberény hideg pályáján mérették meg magukat.

Ahogyan az eddigi tornák, úgy a legutóbbi rendezvény is nagyszerű hangulatban telt, s azon felül, hogy mindenki jól elfáradt, ígéretes játékot mutatott.

A tornáról a vezetőedző, Köllő István nyilatkozott:

"Jászberényben voltunk ezúttal, ahol egy nagyon jó és hangulatos tornát tudhatunk magunk mögött. A gyerekek ügyesek voltak, hiszen nagyon gyors tempót mutattak az ellenfelekhez képest. Azonban javulnunk kell még, hogy ne zavarjuk egymást, hiszen mint a nagyobb korosztályoknál, itt is csapatban kell dolgoznunk. Kapus fronton tornáról-tornára forgatjuk a gyerekeket, így legutóbb Kovács Ruben próbálhatta ki magát hálóőrként. Nagyon köszönjük a szülőknek a támogatást, hogy minden tornán helyt állnak és segítenek!”

2023. október 29., Jászberényi Jégcsarnok
U8 sárga magyar bajnokság

A torna menetrendje az alábbi linken érhető el»