ÜDVÖZLÜNK HONLAPUNKON!

4031 Debrecen, Derék utca 33.

+36 70 374 1647

info@debrecenihoki.hu

U16 | Jobban kell akarnunk a győzelmet

Közzétéve: 2023-11-02

Cimkék:  U 16

Október 22-én hivatalosan is véget ért a DEAC JA serdülő csapata számára a kvalifikáció, így ezennel hivatalosan kezdetét vette a magyar bajnokság.

Az első ellenfelünk a Szombathelyi Pingvinek csapata volt, akik ellen csapatunk a hétfői és a keddi nap folyamán is játszott egy-egy mérkőzést. Az első összecsapás kihívásokkal volt teli, a végeredmény pedig sajnos nem nekünk kedvezett ezúttal.

A Pingvinek elleni mérkőzésről a vezetőedző, Borbát Norbert nyilatkozott:

"Egy hosszú buszút után a mérkőzés elején eléggé ólomlábakon mozogtunk, messze voltunk attól a sebességi fokozattól, amin tudunk játszani, illetve egy pár véleményes bírói ítéletek miatt 18 percet töltöttünk emberhátárnyban, ami nem igazán segítette a helyzetünket. A lehetőségeink megvoltak így is, de betalálni nem sikerült, az ellenfél meg folyamatosan kontrákra játszott, ahogy korongot szereztek a saját harmadukban azonnal dobálták ki a hátvédjeink mögé. Ezzel próbáltak meg mögénk kerülni, amiből aztán kétszer is eredményesek voltak. Sikerült viszonylag hamar visszajönni egy gólra, de az egyenlítés nem jött össze. Az akarással nem vagyok elégedett a mai találkozón, igaz, hogy hosszú volt az út, de ez akkor sem lehet kifogás arra, hogy valaki ne rakjon bele 110 százalékot egy mérkőzésbe. Bízom benne, hogy a holnapi visszavágón más mentalitás fog jellemezni bennünket.”

A DEAC JA pontszerzői: Borbás Bence (1G) és Csóka Bernát Lehel (1A).

2023. október 30., Trend Optika Jégcsarnok Szombathely
U16 magyar bajnokság
Szombathelyi Pingvinek – DEAC JA, 4-1 (0:0, 2:0, 2:1)

A mérkőzés jegyzőkönyve az alábbi linken érhető el»