ÜDVÖZLÜNK HONLAPUNKON!

4031 Debrecen, Derék utca 33.

+36 70 374 1647

info@debrecenihoki.hu

U16 | Hatalmas siker az alapszakasz első mérkőzésén

Közzétéve: 2023-10-31

Cimkék:  U 16

Az U16B csapatunk számára ezennel hivatalosan is kezdetét vette az alapszakasz, ahol az első mérkőzésen hazai pályán, a Jégoroszlánok ellen csaptak össze.

Igazán gólzáporos mérkőzés volt, ahol többen is remekeltek a csapatból, ugyanis sikerült 12 gólt lőni az ellenfélnek. Ettől függetlenül egy tanulságos mérkőzés volt, melyből remélhetően tovább fejlődnek a következő mérkőzésekre.

A Jégoroszlánok elleni mérkőzésekről a vezetőedző, Papik Richárd nyilatkozott: 

"Természetesen nem panaszkodhatok az eredményt és a mérkőzés kimenetelét illetően. Jó érzés volt a csapattal együtt végre győzelemre kovácsolni az edzésen való munkát. Az eredménytől függetlenül, voltak hibák, melyeket az első harmad után rögtön, ahogy kértem ki is tudtunk javítani. Ilyen volt a csapat összjátéka, a helyezkedés, az ember fogás és a lövések minősége. Mindenestere egy jó mérkőzést játszottunk, de azon leszünk, hogy tempóban még nagyobb hokit tudjunk képviselni.”

DHK pontszerzői: Kiss Gábor (5G, 1A), Varga Benedek (1G, 2A), Felföldi Vencel (2G), Lányi Anna (1G, 1A), Juhász Balázs (1G, 1A), Kelemen Mátyás (1G), Mucsányi Szabolcs (1G) és Tallódi Bendegúz (1A).

2023. október 29., Debreceni Jégcsarnok
U16 magyar bajnokság
DHK - Jégoroszlánok

A mérkőzés jegyzőkönyve az alábbi linken érhető el»