ÜDVÖZLÜNK HONLAPUNKON!

4031 Debrecen, Derék utca 33.

+36 70 374 1647

info@debrecenihoki.hu

U12 | Élményekkel és tapasztalatokkal teli tornán vettek részt az előkészítőink

Közzétéve: 2023-10-26

Cimkék:  U 12

U12-es kék korosztályunk egy nagyon hosszúra nyúlt hétvégén van túl, ugyanis október 20. és 22. között Karcfalván vettek részt az úgynevezett KML, vagyis a Kárpát-medencei Magyar Liga tornán.

Az eseményen összesen 8 együttes kapott lehetőséget, melyek között székely és magyar csapatok is megtalálhatóak voltak. A háromnapos rendezvény nem csak jó hangulatban telt, de kellően fárasztó is volt, ami mellett számos új tapasztalatot adott az előkészítőink számára.

A KML tornán játszott mérkőzésekről a vezetőedző, György József nyilatkozott:

"Így utólag az látszott, hogy mi az erősebb csoportba kerültünk, de nagyon kiélezett és szoros mérkőzéseket játszottunk. Csütörtökön délelőtt az első mérkőzés a SZJA sárga csapatával játszottunk. Nagyon gólgazdag meccs volt, sok fordulattal, 7-6-ra kaptunk ki egy nyerhető mérkőzésen. Sőt az utolsó másodpercekben szereztünk egy egyenlítő találatot, de időn túl volt így maradt a 7-6. Délután az erősebbnek tűnő SZJA kék csapatával játszottunk. Itt hazai fölény volt egyértelműen, de 4-4 lett a végeredmény. Pénteken délelőtt az első mérkőzésen a MAC első számú csapatával találkoztunk. Tudtuk, hogy nagyon erősek, mind a két SZJA csapatát könnyedén verték az első nap, velünk is könnyedén elbántak, 14-2-re kaptunk ki. Ezen a mérkőzésen nagyon nagy volt a kontraszt, főleg a képességek terén és csapatjátékban is. Rosszabb gólaránnyal csoport negyedikek lettünk, és délután a másik csoport harmadik helyezettjével játszottunk, amit könnyedén megnyertünk 5-1-re, így az ötödik helyért megint összekerültünk az SZJA kék csapatával. Egy nagyon jó meccs volt, az első játékrészben mi domináltunk, kihagytuk a helyzeteinket, második játékrészben ők voltak a jobbak, ők éltek a lehetőségeikkel és 3-1-re elveszítettük ezt a mérkőzést. Egy nagyon tanulságos torna volt, 5 mérkőzést játszottunk 3 nap alatt. 2x20 percesek voltak, de sokat kivett a játékosokból. Négy szoros fordulatos meccs volt, ahol minden cserében a maximumot kellett nyújtani. A tornán a mi csapatunkból a kapusunkat, Nagy Ákost egyéni díjjal jutalmazták."

2023. október 20-22., Felcsíki Műjégpálya
KML torna

A csoport: DHK, MAC Budapest 1, SZJA Farkasok és SZJA Medvék.
B csoport: Corona Brasov, IOGJA, MAC Budapest 2 és SZJA Rókák.

Október 20.
DHK – SZJA Farkasok, 6-7
SZJA Medvék – DHK, 4-4

Október 21.
MAC Budapest 1 – DHK, 14-2
DHK – SZJA Rókák, 5-1

Október 22.
SZJA Medvék – DHK, 3-1

A torna menetrendje az alábbi linken érhető el»