ÜDVÖZLÜNK HONLAPUNKON!

4031 Debrecen, Derék utca 33.

+36 70 374 1647

info@debrecenihoki.hu

U12 | Kezdetét vette a piros magyar bajnokság is

Közzétéve: 2023-10-17

Cimkék:  U 12

Vasárnap délelőtt a Zemplénbe látogatott az U12-es piros csapatunk. Az előkészítő korosztályunk először a Hiúzok, majd azt követően a VSD csapatával mérkőztek meg.

Ahogyan lenni szokott, a torna ezúttal is remek hangulatban telt, ahol a gyerekek is nagyon jól érezték magukat.

A bajnoki torna kapcsán a vezetőedző, Mezei Barna nyilatkozott:

"Az idei bajnoki kiírás első tornáján nem kezdtünk jól a hazai csapat ellen, de a második játékrészben visszajöttek a gyerekek a mérkőzésbe, és nem csak egyéni, hanem csapatszinten is működött a támadások szervezése. Dunakeszi ellen a második meccsen fordított volt a játék képe, ott ugyanis végig fej-fej mellett haladtunk és a végére engedtünk ki, ami betudható a negyedik lejátszott harmadnak. Küzdős, hajtós meccseket játszottunk melyekből minden játékos tanulhatott. A következő hetekben a most tanultakat is gyakoroljuk."

2023. október 15., Sátoraljaújhelyi Jégcsarnok
U12 piros magyar bajnokság

Zempléni Hiúzok – DHK
DHK – VSD