ÜDVÖZLÜNK HONLAPUNKON!

4031 Debrecen, Derék utca 33.

+36 70 374 1647

info@debrecenihoki.hu

U12 | Lassú építkezés a siker kulcsa

Közzétéve: 2023-10-12

Cimkék:  U 12

Az ajkai utazást követően, vasárnap Székesfehérvár otthonában mérkőzött meg előkészítő csapatunk a FEHA19 együttesével.

Nem volt egy könnyű meccs, azonban kellő tanulságot adott, hogy miben kell még a játékosoknak fejlődnie, hogy a következőkben egyre jobbak és magabiztosabbak legyenek egyénileg és csapatként egyaránt.

A FEHA19 ellen játszott mérkőzésről a vezetőedző, György József nyilatkozott:

" A mai mérkőzésen egy dolgot kértem a játékosaimtól, hogy minden egyes cserében legyenek aktívak és küzdjenek, próbáljanak egy kicsit kilépni a komfortzónájukból. Ez többé kevésbé meg is valósult, látszott az akarat, de egy erős ellenféllel szemben sokszor ez is kevés volt, itt nagyon hamar elvették az időnket, amikor a korong nálunk volt, nem tudtuk azt az összjátékot végrehajtani, ami kellett volna, hogy átjátsszuk a védelmüket. Inkább egyéni akciókkal tudtuk veszélyeztetni az ellenfél kapuját. Ami megint szembetűnő, hogy jobb volt a lövő erő és fizikailag is erősebbek voltak, emiatt a párharcokban alul maradtunk nagyrészt. Ennek ellenére nincsen hiányérzetem, lassan építkezünk, dolgozunk tovább a hiányosságokon."

2023. október 08., Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnok
U12 magyar bajnokság
FEHA19 – DHK

A mérkőzés jegyzőkönyve az alábbi linken érhető el »