ÜDVÖZLÜNK HONLAPUNKON!

4031 Debrecen, Derék utca 33.

+36 70 374 1647

info@debrecenihoki.hu

U12 | A hosszú utazás sem állhat az előkészítők útjába

Közzétéve: 2023-10-11

Cimkék:  U 12

Hosszú útra indult előkészítő csapatunk a hétvégén, ugyanis szombaton Ajkára látogattak, hogy az Óriások csapata ellen küzdhessenek meg.

A hatórás utazás nagyon hosszú és kimerítő volt, amely ugyan kihatással volt az első harmadra, de ezt követően már sokkal jobb játékot játszottak. A mérkőzést követően, vasárnap pedig a Fehérvár otthonába látogatunk.

Az Ajkai Óriások ellen játszott mérkőzésről a vezetőedző, György József nyilatkozott:

"Egy nagyon hosszú 6 órás utazás után, gyorsan megpróbáltam felpörgetni a gyermekeket, ennek ellenére eléggé álmosan kezdtünk. Az első harmadban a hazai csapat volt sokkal agilisebb, nagyon sok helyzetet alakítottak ki, nagyon érződött, hogy még nem érkeztek meg játékosaim a meccsre. A második és a harmadik harmadban ez teljesen megfordult, mi voltunk akik irányították a mérkőzést, de nem voltunk elég hatékonyak, túl variáltuk a lehetőségeinket, sokszor még kapura sem lőttünk, még akkor sem, ha megtehettük volna. A párharcokban kellene egyértelműen határozottabbak és keményebbek legyünk, a lövő erő is fejlesztésre szorul, de a mérkőzés második felében már sikerült egy jobb játékot mutatunk. Összességében nem volt rossz, de sokkal több van bennünk. Remélem a holnapi fehérvári mérkőzésen sikerül azt hozni, amire képesek vagyunk."

2023. október 07., Ajka Jégcsarnok
U12 magyar bajnokság
Ajkai Óriások - DHK

A mérkőzés jegyzőkönyve az alábbi linken érhető el »