ÜDVÖZLÜNK HONLAPUNKON!

4031 Debrecen, Derék utca 33.

+36 70 374 1647

info@debrecenihoki.hu

U16 | Újabb győzelem a helyosztó szakasz végén

Közzétéve: 2023-03-15

Cimkék:  U 16

Serdülő csapatunk vasárnap az Újpesti Jégcsarnokban  játszotta le az utolsó helyosztó mérkőzését. A debreceni alakulat összeállt a periódus végére, az előző hét vasárnap például a Kárpáti Farkasok ellen arattak szép győzelmet.

A mieink kapuját Dorogi Vince védte ezen a találkozón. Jobban kezdték a meccset a lilák, Pataki-Cselőtei góljával már a második percben megszerezték a vezetést. Úgy tűnt, gond van az összpontosítással, harmad első felében kétszer is elcseréltük magunkat, jó ideig kettős hátrányba kényszerültünk. A védekezés azonban jól működött, majd kevéssel a büntetések lejárta után, Semsey-Bakó révén sikerült egyenlíteni. A 15. percben mi kerültünk emberfórba, ezt Kiss váltotta gólra. A harmadban többet próbálkoztak a házigazdák (15-10), a mieink azonban hatékonyabban támadtak, így előnnyel vonulhattak pihenőre.

A 2. játékrész Szűcs kiállításával indult. Játékosunk, nem sokkal azután, hogy visszatért a jégre, jó passzal szolgálta ki Kuti Balázst, aki értékesítette a lehetőséget. Ezt követően Semsey-Bakó, majd Kiss került 2 perces kényszerpihenőre, utánuk  Kodák és Vona összetűzését ugyanennyire értékelték a sípmesterek.

A 3. harmadot egy két perces kisbüntetéssel kezdtük, majd a lilák védekeztek ki egy egyéni, valamint egy csapatbüntetést. Az 56. percben Máthé talált be az újpestieknek, 59.51-nél pedig remek passzt adott Kiss Máténak, aki megszerezte a mieink ötödik gólját.

A  mezőnyjátékban inkább a vendéglátók vitték a prímet, a lövéshatékonyság terén viszont a mieink jeleskedtek és ebben az arányban is megérdemelten nyertek. Mivel hosszú időt, összesen 16 percet töltöttünk hátrányban, nagy munka hárult a védelemre, akik azonban jól látták el a feladataikat. Dorogi Vince kapuját 44 lövés találta el, ezek közül 43-at hárított, kiváló, 97,73 %-os hatékonysággal védett.

Berta Ákos vezetőedző a következőket állapította meg a mérkőzésről:

"Az utolsó mérkőzésünk első harmada pontosan úgy kezdődött, ahogyan az egész  szezon. Sok hiba csúszott a játékunkba, de nem esett kétségbe senki. Amikor  belelendültek a játékba a srácok, vezettek egy-két szép támadást is, néhány lövés be is ment, de a kapuvassal hadilábon álltak. Szerencsére időben rájöttek, ha a támadó zónában jobban mozgatják a lábaikat, akkor kevesebbszer kell megszakadni a védekező harmadban. A végén néha már túl is akarták játszani a helyzeteket, de összességében ezzel a győzelemmel jól zárták a szezont."

2023. március 12. 15.15 Újpesti Jégcsarnok
U16 368
UTE – DEAC Jégkorong Akadémia 1-5 (1-2, 0-1, 0-2)
Gólszerzők
: Pataki-Cselőtei, illetve Kiss (2), Kuti B., Máthé és Semsey-Bakó

 =Müller Károly=