ÜDVÖZLÜNK HONLAPUNKON!

4031 Debrecen, Derék utca 33.

+36 70 374 1647

info@debrecenihoki.hu

U21 | Jó mérkőzés, győzelem a rozsomákok ellen

Közzétéve: 2023-03-04

Cimkék:  U 21

Junior csapatunk kedden este játszotta le első negyeddöntő mérkőzését a Budapest Jégkorong Akadémia együttesével szemben. A két gárdát mindössze egy helyezési szám választotta el egymástól, a szerzett pontok tekintetében viszont markáns fővárosi előny (39-22)  rajzolódott ki.

Buda Márton kezdett a  debreceni srácok kapujában. A mérkőzés kezdeti szakaszára a jó iramú, kemény játék volt jellemző. A 11. percben Borbát töltött el két percet a büntetőpadon, a budapesti együttes azonban nem tudott betalálni. A mieink annál inkább, a 16. percben Méhes szólója gólt ért, majd Nyisztor vette be a hazai csapat kapuját. Az első periódusban fölényt harcolt ki a BJA, azonban nem tudtak mit kezdeni a debreceni védekezéssel.

21.02-nél Mihalik András vágta be Sándor átadását. A 24. percben Gruff ült ki két percre, de ennek a kisbüntetésnek sem lett következménye. A házigazdák kezdték elveszteni a türelmüket, előbb Németh, utána Fingust pihent két percet, bár az utóbbi delikvens hamarább szabadult, a 33. percben Nádor emberhátrányból szépített. A 2. játékrész kiegyenlített hokit hozott, enyhe fölényben játszott a debreceni legénység, de több gól már nem esett.

A 3. harmadot Ördög találata vezette be, visszaállítottuk a 3 gólos különbséget. Hét perccel utóbb Simic góljával feljebb kapaszkodtak a rozsomákok, aztán kisbüntetések következetek egy a mieink, kettő az ellenfél oldaláról. Nagy erővel támadtak a fővárosiak, ám ehhez ki kellett nyílniuk hátul; Mihalik András pedig gólra váltotta az 53. percben életbe lépett dupla fórunkat. 58.54-nél Sándor Bencét állították ki, az ellenfél szakvezetője időt kért és lehozta a kapusát a vasak közül. 57.45-nél Jurkovics szépített, 58.15-nél Mihalik András belőtte a hatodik debreceni gólt, ami számára a mesterhármast jelentette.

A debreceni alakulat kiválóan kezdte meg a negyeddöntőket, hat gólt ütöttek a náluknál magasabban jegyzett ellenfélnek és fele annyit kaptak, ami összességében szép teljesítmény. A meccs hőse a mezőnyben a mesterhármast jegyző Mihalik András volt, a kapunkban Buda Márton 40 lövésből 37-et hárított, 92,5 %-os hatékonyságot produkált, de természetesen valamennyi játékosunk kiérdemelte a dicséretet.

2023. február 28. 18.30 Debreceni Jégcsarnok
U21 111
Budapest Jégkorong Akadémia -  DEAC Jégkorong Akadémia  3-6 (0-2, 1-1, 2-3)
Gólszerzők
: Nádor, Simic és Jurkovics, illetve Mihalik A.(3), Nyisztor, Méhes és Ördög

 =Müller Károly=