ÜDVÖZLÜNK HONLAPUNKON!

4031 Debrecen, Derék utca 33.

+36 70 374 1647

info@debrecenihoki.hu

NU25B | Behúzták a lányok a negyeddöntő mindkét meccsét

Közzétéve: 2023-02-14

Cimkék:  NU 25

Jól indítottuk a negyeddöntőt

 

A hét végén dupla mérkőzést játszottak a DHK-ás lányok a Szombathelyi Pinkvinek csapata ellen. A mieink voltak a mérkőzés egyértelmű esélyesei, ennek megfelelően kezdték meg a negyeddöntőt.

A debreceni kaput Poltzer Renáta védte. Az első periódusban gyorsan fölénybe kerültek a hazaiak, bár az első gólunkra a 9. percig kellett várni. 08.49-nél Márta Anna talált be, Lányi átadását értékesítette. A 11. percben Varga ült két percet a mieinktől, amit a mezőnyjátékban ezt alig lehetett észre venni. A nyomás végig a vendégcsapaton volt, a lányok fölénye a kapura lövésekben (19-4) is markánsan megmutatkozott.

A 2. játékrész elején emberfórba kerültünk, de a mérkőzés állása nem változott. A meccs fele idejénél a mieinktől Varga ült ki, Márta Anna azonban nem zavartatta magát, hátrányban is betalált a szombathelyieknek. 35.57-nél 2 az 1 ellen indultak meg a mieink, Márta Anna értékesítette Nagy  Dorina átadását, ezzel mesterhármast ért el.

A 3. harmad elején Poltzer Renáta szólót fogott, majd 48.31-nél elcseréltük magunkat, túl sok játékosunk tartózkodott a jégen, Dancsfalvi Norbert vezetőedző pedig a biztonság kedvéért időt kért. A hátrány java részében támadtunk, majd az 52. percben Tőkés Teodóra a vasnál helyezkedve megszerezte a negyedik debreceni gólt.

A debreceni lányok 46-18-ra hozták a kapura lövéseket, a vendégek keveset veszélyeztettek, amikor eljutottak a kapuig, akkor Poltzer Renáta biztos kézzel hárított. Vasárnap újra összecsap a két alakulat, a lányaink előtt ott a lehetőség, hogy befejezzék a negyeddöntőt.

Dancsfalvi Norbert vezetőedző jelezte, hogy a vasárnapi találkozó után kívánja értékelni a negyeddöntős meccseket.

2023. február 11. 16.45 Debreceni Jégcsarnok
NUB25 B 59
Debreceni HK – Szombathelyi Pinkvinek 4-0 (1-0, 2-0, 1-0)
Gólszerzők
: Márta (3) és Tőkés

 

Belejöttek a gólszerzésbe  a lányok

 

A leány csapatunk a második negyeddöntő mérkőzését is lejátszotta az NU25 B bajnokságban. Mivel az első meccset 4-0-ra nyertük, a lányok bizakodva tekinthettek az újabb forduló elé.

A mieink kapuját Poltzer Renáta védte. Az előzmények ismeretében kicsit meglepő volt, hogy a vendégek jutottak vezetéshez, 01.39-nél Török tuszakolta át gólvonalon a pakkot. 15.05-nél Czeglédi Noémi szállt ki két percre, a hátrány kivédekezése nem okozott gondot. 17.50-nél ránk fújtak egy csapatbüntetést, mivel elcserélték magukat a lányaink. Az első harmad végén megmaradt az ellenfél egy gólos vezetése.

A 2. játékrész 3. percében Bereczki Dóra szép szóló végén egyenlített, majd Lányi Anna gólja következett. A mérkőzés félidejénél a szombathelyiek közül Horváth Anna talált be, majd fél perccel a harmad vége előtt Márta Anna révén újra átvettük a vezetést.

A 44. percben Dancsfalvi Norbert szakvezető időt kért, majd Juhász-Berencsi Luca szólózott és betalált a szombathelyieknek. 51.05-nél Hetényi Hanna szerencsés góljával feljebb jöttek a vendégek, de ez nem tartott sokáig. A vendégcsapat  kicsit elkészült az erejével, hat és fél perccel alatt három gólt szórtak a lányok; Márta Anna kétszer, Bereczki Dóra egyszer volt eredményes.

A lányok - lehet, hogy a vártnál picit nehezebben - ám meggyőző fölényben játszva nyerték meg a második helyosztó mérkőzést is. A lőlap a meccs végén 42-11-et mutatott, ami pontosan jelezte a fölényünket, Márta Anna pedig ismét mesterhármasnak örülhetett.

Dancsfalvi Norbert vezetőedző így értékelt a negyeddöntő második meccse után:

„A legfontosabb az, hogy sikerült megnyerni a párharcot. Márta Anna mind a két találkozón mesterhármast ért el és ez most elegendőnek bizonyult. Összességében azonban nem voltunk elég élesek, nem vagyok elégedett a látottakkal. Mindezt a lányok is érezték, amikor erről beszélgettünk. Persze nagy eredmény az, amit elértek  a lányok mostanáig a szezonban. Sokat koriztak, mindenki mindent beleadott minden meccsen. Tisztában voltak azzal, hogy a maximum felett kell teljesíteni, mert csak így lesz esélyünk azokkal a csapatokkal szemben, akik A csoportban szereplő játékosokat hoznak le a B bajnokságba. Gratulálok az eddigiekhez!”

2023. február 12. 12.05 Debreceni Jégcsarnok
NUB25 54
Debreceni HK – Szombathelyi Pinkvinek 7-3 (0-1, 3-1, 4-1)
Gólszerzők
: Márta A.(3), Bereczki (2), Juhász-Berencsi és Lányi, illetve Horváth, Hetényi és Török

 =Müller Károly=