ÜDVÖZLÜNK HONLAPUNKON!

4031 Debrecen, Derék utca 33.

+36 70 374 1647

info@debrecenihoki.hu

U21 | Nem voltunk jó passzban

Közzétéve: 2023-02-09

Cimkék:  U 21

Vasárnap este DEAC JA - UTE JA junior bajnoki  mérkőzést rendeztek az Újpesti Jégcsarnokban. Ezt megelőzően a srácok február 1-én a Vasassal találkoztak  és vereséget szenvedtek a piros-kékektől.

Végh Dániel kezdett a debreceniek kapujában. A 3. percben született meg az első gól, Szabó-Rácz talált be a mieinknek. Ezután szinte zsinórban, egymás után négy debreceni kiállítás következett, hármat kivédekeztünk, Borbát kisbüntetését azonban Szalmás gólra váltotta.

A 2. játékrész debreceni kiállítással indult, Bartis után Süketet is kiültették, Révász pedig emberelőnyből  belőtte a harmadik lila-fehér gólt, utána Antal következett. Okos Csanád kapus cserélt, Gönczi Bence állt a vasak közé. Nagy fölényben hokizott az Újpest, a harmad második felében három alkalommal is beköszönt a házigazda együttes. 

A 3. harmad elején Méhes szép szóló után 7-1-re módosította a meccs állását, majd Nyisztor használt ki egy két perces kisbüntetést. A harmad java részében csak a kiállítások száma növekedett, az 56. minutában Antal állította be a végeredményt.

Okos Csanád vezetőedző így nyilatkozott a mérkőzésről:

„Erősen hiányos kerettel tudtunk csak kiállni. Sérülések, betegségek sújtották a csapatunkat, összesen három sornyi játékossal kezdtük meg a találkozót. A védekező játékban voltak hiányosságaink, a támadásainkat leginkább a  kontrákra tudtuk felépíteni. Összeségében az Újpest megérdemelten húzta be a mérkőzést, végig a kezükben tartották az irányítást.”

2023. február 05. 18.45 Újpesti Jégcsarnok
U 21 80
Újpesti Jégkorong Akadémia – DEAC Jégkorong Akadémia 8-2 (2-0, 5-0, 1-2)
Gólszerzők
: Nyisztor és Méhes, illetve Antal (2), Laskawy, Szabó-Rácz, Révász,
Cseh, Szalmás és Hrabák

 =Müller Károly=