ÜDVÖZLÜNK HONLAPUNKON!

4031 Debrecen, Derék utca 33.

+36 70 374 1647

info@debrecenihoki.hu

A jégkorong megjelent a Fórumban is

Közzétéve: 2023-02-02

Erre az alkalomra jég ugyan nem készült, de január 28-án egész napos, sokszínű programmal vártuk a sportággal ismerkedni szándékozó gyerekeket. A rendezvény ötlete a DEAC marketinges csapatától származik, annak apropóján, hogy a nyáron rendezik meg az Ultimate Trophy Egyetemi Világbajnokságot. A Fórumban szervezett Sporthétvégék ennek a felvezetőjét képezik. 

A frizbi mellett még nyolc szakosztály települt ki a bevásárlóközpont legalsó szintjére, közöttük volt szombaton a mi sportágunk, a jégkorong is. A házigazdák jóvoltából egy teljes napot (9.00-20.00 óráig) kaptunk a bemutatkozásra. Korábban már volt részünk hasonló eseményekben, így olajozottan ment a berendezkedés a számunkra biztosított standon. Az érdeklődők megtekinthették a játékosok felszerelését, beleértve a kesztyűket, sisakokat, botokat és a védőfelszerelést. Az U8-as és U10-es játékosaink 1+2 személyes csapatokkal vették birtokba játékteret, amelynek végében egy-egy kiskaput helyeztünk el és vártuk a érdeklődőket, akik meg is érkeztek és a legbátrabbak azonnal részt is kértek a mérkőzésekből. Óránkénti váltásban általában 2-4 gyerek alkotott egy csapatot, de ez a 4-6 fő/mérkőzés létszámra is felkúszhatott. Ezeken túl még számos érdekesség várta az érdeklődőket, például a hokis színezőket és más  tájékoztató anyagokat a helyszínek és az elérhetőségek listájával. 

Váltott „műszakban” jelen voltak a különböző korosztályokkal foglalkozó edzők is garantálva egyrészt a tájékoztatás szakmaiságát, másrészt azért, hogy felügyeljék a mérkőzéseket. A standunkat igyekeztünk látványos elemekkel dekorálni, a DEAC-os lobogó mellett egy jégkorong játékosnak beöltöztetett próbababát is közszemlére tettünk. 

Természetesen a hokis standon állandó volt a jövés-menés, voltak, akik csak egyszer jöttek, de akadtak többször visszatérő látogatók is. Bár az összlétszámot nehéz volt megbecsülni, az edző kollégák szerint 100-120 vendég biztosan megfordult a hokisok standjának környezetében. Nem titok, a klub fő célja az, hogy növeljük az érdeklődést a korcsolya- és az alapfokú jégkorong tanfolyamok iránt. Ennek érdekében a „nehéztüzérséget” is bevetettük, a standon folyamatosan vetített toborzó videónk főszereplője, Erste Ligás felnőtt csapatunk hálóőre, a sokszoros magyar válogatott Hetényi Zoltán volt. A Fórumban szervezett Sporthétvége óta már sor került tanfolyami alkalomra is, amelyik - nagy örömünkre - szép számú érdeklődőt vonzott. 

Nagy köszönettel tartozunk úgy a DEAC-nak, mint a Fórum Bevásárlóközpont vezetőinek, akik lehetővé tették, hogy egyesületünk, a Debreceni Hoki Klub valamint DEAC JA bemutatkozzon és a nyilvánosság előtt is bemutassa az értékeit. Valamint a szülőknek, hogy elhozták a gyerekeket és részt vettek a rendezvényen.

=Müller Károly=