ÜDVÖZLÜNK HONLAPUNKON!

4031 Debrecen, Derék utca 33.

+36 70 374 1647

info@debrecenihoki.hu

U21 | Végre kijött a lépés 

Közzétéve: 2023-01-30

Cimkék:  U 21

Junior csapatunknak január 4-én volt a legutóbbi hazai jelenése, azóta rendre idegenben mérkőztek és ez idő alatt nem sok babér termett nekik. Csütörtökön a Tüskecsarnok adott otthon a BJA elleni mérkőzésüknek, ahonnan végre pontokkal tértünk haza.

Végh Dániel kezdett a debreceni juniorok kapujában. Az első percek váltakozó játékkal teltek el, kiegyenlített küzdelem zajlott a jégen, hasonló (10-9) lövésszám mellett. 05.32-nél Borbát indította el Kardát, aki maga mögött hagyta a fővárosiak védőit és megszerezte a vezetést. A hetedik perc legelején Ördög került a büntetőpadra, a BJA fórját Ádám váltotta gólra. Mintegy 4 perccel utóbb Borbátra fújtak rá egy bottal akasztást, a hazai emberfórból Jécsai talált be, fordított a BJA. A 14. percben Nuszpl kapott egy két perces kisbüntetést, a hátrányt kivédekezték a budapesti akadémisták, így Borbát már 5 az 5 ellen egyenlített. 18.38-nál Jécsai ült ki testre ütés miatt, az döntetlen állás azonban nem változott.

A 2. játékrész első percében emberelőnybe kerültünk, de ezt a két percet nem tudtuk kihasználni, ugyanúgy, mint a fővárosi legénység 28. percben kezdődött létszámhiányát. Már kis híján a meccs fele idejénél jártunk, amikor Váraljai Ádám jó átadása után Molnár Gergő újra vezetéshez juttatta a mieinket. A 32. percben a gólszerzőnket állították ki, majd alig több, mint négy perc múltán az ellenféltől is kiszórtak egy játékost. Az állás azonban csak az utolsó percben változott, Domán juttatta a BJA hálójába a pakkot.

A 3. harmad két debreceni kiállítással indult, az emberhátrányos szituációkat kivédekezték a mieink. Az 51. percben Molnár Zétény került kiállításra, a lehetőséget mi sem használtuk ki. Az 57. percben Makai találatával feljöttek szorosra a hazaiak, akik 58.55-nél lehívták a kapusukat, a húzás azonban nem jött be, Ördög az utolsó percben bebiztosította debreceni társulat győzelmét.

Juniorjaink megérdemelten nyertek a tabellán előttünk tanyázó fővárosiakkal szemben. A debreceni legénység többet próbálkoztak, mint az ellenfelük és az 5 az 5 elleni játékban sikerült a BJA fölé kerekedni, még a kevésbé hatékony előny-játékuk ellenére is.  A kapuban Végh Dániel is jól teljesített, 36-ból 33 lövést fogott meg, 91,67 %-on védett. Győzelmükkel a tabellán egy helyet előbbre léptek a mieink.

Okos Csanád vezetőedző pozitívan értékelte játékosainak teljesítményét:

„Sikerült a miskolciak elleni munkamorált tovább vinni a BJA elleni találkozóra. Küzdelmes, kiélezett mérkőzést játszottunk, ahol szép egyéni és csapat megoldások révén szereztünk öt gólt. Azt gondolom, hogy teljes mértékben megérdemeltük a győzelmet, de a csapat moráljának kiegyensúlyozása érdekében is kulcsfontosságú volt a sikerélmény újabb átélése. Kifejezetten tetszett a játékosok odaadása és az éles összpontosítás a csapat-utasításokra. Szép munka volt!” 

2023. január 26. 18.30 Tüskecsarnok
U21 73
Budapest Jégkorong Akadémia – DEAC Jégkorong Akadémia 3-5 (2-2, 0-2, 1-1) 
Gólszerzők
: Ádám, Jécsai és Makai, illetve Borbát, Karda, Molnár, Domán és Ördög

 =Müller Károly=