ÜDVÖZLÜNK HONLAPUNKON!

4031 Debrecen, Derék utca 33.

+36 70 374 1647

info@debrecenihoki.hu

U18 | Győzelem a listavezető ellen

Közzétéve: 2023-01-26

Cimkék:  U 18

Ifi csapatunk szerdán este a Tüskecsarnokba látogatott, a Budapest JA elleni mérkőzésükre. Ha a papírformát vesszük alapul, akkor kevés esélyt regisztrálhattunk a mieinknek oldalán; a fővárosi akadémisták 30 pontot gyűjtöttek mostanáig, szemben a mieink két győzelmével. Némi reményt nyújtott a legutóbbi, egymás ellen megvívott találkozó alakulása, ahol a fővárosi együttes hat gólt kapott a mieinktől és csak hosszabbításban tudták kiharcolni a győzelmet.

Az aktuális összecsapás során Buda Márton védte a mieink kapuját. Az első harmad java részében váltakozó játék zajlott a jégen, mind a két csapat sokat próbálkozott, de gólt nem sikerült elérniük, ehhez a hazaiaknak egy, a mieinknek két emberhátrányt kellett kivédekezniük.

A 2. játékrész az elsőhöz hasonló képet mutatott a mezőnyben, a támadásaink viszont élesebbek voltak, mint korábban. A 28. percben Mihalik Gergő átadását Csanády lőtte a BJA hálójába, a találat emberfórban esett. 36.17-nél Révész szerzett gólt Csanády passzából, míg az ellenfél továbbra is gólképtelennek bizonyult.

A 3. harmadban a BJA megpróbált feljebb kapaszkodni, az 53. percben sikerült is szépíteniük, a találatot Jurkovics jegyezte. A fővárosi alakulat megkísérelt fizikálisabban hokizni, de ez mindössze két emberhátrányos szituációt eredményezett. Sőt, a támadásaik során ki kellett nyílniuk hátul, így történt, hogy 59.19-nél Máthé betalált a BJA üresen hagyott kapujába, bebiztosítva ezzel a debreceniek győzelmét.

Ezen a találkozón a srácok jó játékkal, megérdemelten nyertek a tabellán jóval előttünk tanyázó ellenféllel szemben. A BJA több lövéssel próbálkozott, mint mi, a lőlap 35-27-es lövésszámnál állapodott meg, ismét csak aláhúzva, hogy a lövések száma önmagában kevés az adott együttes támadó munkájának értékeléséhez. A mieink védelme végig jól állt a lábán, sokat tettek a győzelem érdekében. Buda Márton ismét jó teljesítményt produkált, a kapujára érkezett 24 lövésből 23-at hárított, 95, 8 %-os hatékonysággal dolgozott.

Janne Jokila vezetőedző elégedetten nyugtázta csapatának győzelmét:

„Minden játékos a csapatért játszott, mindenki a győzelemért küzdött. Mi irányítottuk a hokit a semleges harmadban, koronggal és anélkül is. A jó védekezés jó támadó munkához vezetett és úgy gondolom, hogy a játékosok megérdemelték a győzelmet, így együtt örülök velük. Ebben a felfogásban kell játszanunk a jövőben is!”

2023. január 25. 18.00 Tüskecsarnok
ICEJL
Budapest Jégkorong Akadémia HC – DEAC Jégkorong Akadémia 1-3 (0-0, 0-2,1-1)
Gólszerzők: Jurkovics, illetve Csanády, Révész és Máthé

 =Müller Károly=