ÜDVÖZLÜNK HONLAPUNKON!

4031 Debrecen, Derék utca 33.

+36 70 374 1647

info@debrecenihoki.hu

U 18 | A tisztes eredményért hajtottunk

Közzétéve: 2023-01-10

Cimkék:  U 18

Ifi csapatunk szombaton délután az egyik legerősebb korosztályos ellenféllel találkozott. A Budapest Jégkorong Akadémia együttesével szemben a mieink jobbára védekeztek, de így is megtettek mindent, ami tőlük tellett.

Buda Márton kezdett a mieink kapujában. Az 1. harmadban többet támadott az BJA, a mezőnyfölényük azonban nem érett góllá, a mieink elszántan védekeztek. A periódus második felében előbb az ellenfélnél, majd a mieinknél osztottak ki 2 perces kisbüntetéseket, de így is maradt a döntetlen állás.

A 2. játékrészben még keményebben nyomott az ellenfél és a 35. percben a vezetést is megszerezték. A 34.25-nél Sári indult el és megszerezte az a BJA első találatát, majd öt perccel később emberhátrányos szituációból ismét ő volt eredményes.

A 3. harmad elején Bisz Márk talált be, majd a 46. percben szépítettünk, Varga Máté használta ki a mieinknek megítélt emberelőnyt. A 49. percben Gál növelte a budapestiek előnyét. Ezután többször is emberfórba kerültünk, de nem volt elegendő erőnk a lehetőségek gólra váltására. 

A mieink elsősorban a védekezésben jeleskedtek, a támadások során adódott lehetőségek kihasználására nem volt energiánk. Az ellenfél végig többet támadott és fölényt harcolt ki. A lőlap jól érzékelteti a kialakult helyzetet, Buda Márton a 4 bekapott gól ellenére is jól védett, a kapujára tartó 49 lövésből 45-öt hárított, de ez nem volt elegendő a képzettebb vetélytársakkal szemben.

A debreceni szakvezető, Janne Jokila így értékelte a találkozót:

„Sokat kellett védekeznünk, így ezen a napon nem a győzelemért harcoltunk. Javulnunk kell, hogy még gyorsabbak, erősebbek és jobbak legyünk a koronggal. A játékosaink minden tőlük telhetőt megtettek; pozitívnak kell maradnunk és folytatnunk a kemény munkát.”

2023. január 07. 14.00 Tüskecsarnok
EBJL
Budapest Jégkorong Akadémia – DEAC Jégkorong Akadémia 4-1 (0-0, 2-0, 2-1)
Gólszerzők
: Sári (2), Bisz és Gál, illetve Varga M.

 =Müller Kárply=