ÜDVÖZLÜNK HONLAPUNKON!

4031 Debrecen, Derék utca 33.

+36 70 374 1647

info@debrecenihoki.hu

U21 | Nem sikerült a junior évnyitó

Közzétéve: 2023-01-07

Cimkék:  U 21

Junior csapatunk szerdán délután hazai jégen kezdte meg a 2023-as esztendőt, a mieink ellenfele a Budapest Jégkorong Akadémia együttese volt. A december 21-ei óévbúcsúztató reményt keltőre sikeredett; a debreceni srácok 2-1 arányban legyőzték a fehérváriakat, bíztunk abban, hogy a folytatás is hasonló módon alakul.

A mieink számára rosszul kezdődött a találkozó, 05.27-nél előbb Mihalik Gergő, majd kisvártatva Ördög került a büntetőpadra, alig 14 másodperccel később Tihanyi használta ki a kettős emberelőnyt. A harmad végén Kókait is kiültették, ám ezúttal helyén volt a debreceni védelem. Bár a vendégcsapat többször találta el a kaput, a mezőnyben nem volt túl nagy különbség a csapatok között.

A 2. játékrészt Bartis kisbüntetése nyitotta meg, majd a 25. percben Ördög Roland már második két percesét kapta. Mindkét emberhátrányt sikerrel védekeztük ki, de ugyanez a 33. percben már nem sikerült, a fővárosiak megszállták a kapunk előtti teret, Végh Dani többször is hárított, mígnem Antal belőtt egy kipattanót, négy perccel később pedig Nádor volt eredményes. A BJA hárommal vezetett a 2. harmad végén, de a mezőnyben továbbra is kiegyenlített játék zajlott.

A 3. periódus elején emberelőnyben hokiztunk, számos kecsegtető helyzetet alakítottunk ki, de a góllövés nem akart sikerülni. A 47. percben Nádor lépett ki ziccerben, lövése után a pakk befelé pattant Végh Dániel kesztyűjéről, hálóőrünk már a gólvonalon belülről húzta vissza. A harmad végén a BJA még vitt egy szólót, ezt Molnár Zétény lőtte be, kialakult a mérkőzés végeredménye. 

A kapura lövések száma (28-32) is jelzi, hogy a debreceniek felvették a listavezetővel a harcot, de a lövéssekkel - már nem először - nem volt szerencséjük. Végh Dani 33-ból 28 lövést hárított, ami nem rossz arány, de a találkozót a támadó játékban veszítettük el, mivel nem tudtunk gólt, gólokat szerezni.

Okos Csanád vezetőedző így látta a találkozót:

„Részünkről a mérkőzés nem indult valami nagy lendülettel. Elég későn vettük fel a tempót és olyan egyéni hibákat vétettünk, amelyekből az ellenfél azonnal előnybe került. Többségében egyénileg próbáltuk megoldani ezeket a szituációkat, emiatt sok eladott korongunk keletkezett. A helyzeteink megvoltak, de sajnos, a jeget nem sikerült áttörni, ezért alul maradtunk.” 

2023. január 04. 15.00 Debreceni Jégcsarnok 
U21 58
DEAC Jégkorong Akadémia – Budapest Jégkorong Akadémia 0-5 (0-1, 0-2, 0-2)
Gólszerzők
: Nádor (2), Tihanyi, Antal és Molnár Z.

 =Müller Károly=