ÜDVÖZLÜNK HONLAPUNKON!

4031 Debrecen, Derék utca 33.

+36 70 374 1647

info@debrecenihoki.hu

U16 | Visszavágtunk az óbudaiaknak

Közzétéve: 2022-11-24

Cimkék:  U 16

U 16-os együttesünk november 20-án, vasárnap immár másodszor találkozott az OHA csapatával. Az első megmérettetésre október 16-án került sor Óbudán, akkor 5-2-re nyert a fővárosi legénység. Éppen ezért a november 20-ai mérkőzés lehetőséget kínált a mieinknek a visszavágásra.

A debreceni csapat kapuját Dorogi Vince őrizte. Az 1. harmadban jórészt kiegyenlített hoki zajlott a mezőnyben, a mieink valamivel többet támadtak és két gólt is szereztek: az elsőt 11.56-nál Kuti Balázs, a másodikat a következő támadásból Kiss Máté szerezte. Az ellenfél egyszer talált be Váradi révén és két emberelőnyt hagytak kihasználatlanul.  

A 2. játékrészben két kihagyott vendégelőnnyel indult, majd a meccs felénél Ambrus meglőtte a mieink harmadik gólját. Ezután volt dolga a hazai védelemnek, a fél harmad három debreceni kisbüntetést hozott, igaz, hogy az OHA csapatából is kiszórtak a játékvezetők két mezőnyjátékost. A 39. percben Kiss góljával szépített a vendégcsapat, majd Vincze egyéni akció végén megszerezte a mieink negyedik gólját, ezzel kicsit biztonságosabb előnyre tettünk szert.

A 3. harmadban kevés említésre érdemes akciót jegyezhettünk fel, jobbára a mezőnyben folyt a játék. Az ellenfél 59.5-nél időt kért, lehozták a kapusukat is, de az állás nem változott.

A debreceni csapat viszonylag szoros mérkőzésen megérdemelten győzött az óbudai alakulat ellen. A srácok négy gólt szereztek, ami legtöbbször elegendő a három pont megszerzéséhez. A kapura lövéseket 31-24-re nyerték a mieink, Dorogi Vince 92, 86 %-os hatékonysággal teljesített.

Berta Ákos vezetőedző a következőket mondta a találkozóról.

„Gratulálok a srácoknak! Ezen a meccsen kicsit jobban koncentráltak azokra dolgokra, amiket kértünk tőlük, ezzel megkönnyítették a saját helyzetüket, az ellenfélét pedig megnehezítették. Akartak, küzdöttek, harcoltak az elejétől a végéig, és ennek meg is lett a gyümölcse!"

2022.november 20. 17.35 Debreceni Jégcsarnok
U 16 180
DEAC Jégkorong Akadémia – OHA 4-2 (2-1, 2-1, 0-0)
Gólszerzők
: Kuti B., Vincze, Kiss és Ambrus, illetve Kiss P. és Váradi

 =Müller Károly=