ÜDVÖZLÜNK HONLAPUNKON!

4031 Debrecen, Derék utca 33.

+36 70 374 1647

info@debrecenihoki.hu

U12 | A harmadik helyen zártuk a KML tornát

Közzétéve: 2022-11-11

Cimkék:  U 12

November 4-6-a között Csíkkarcfalván és Csíkszeredában az első kiírásban került sor a Kárpát-medencei Magyar Liga küzdelmeire, amelyen a DHK U 12-es csapata képviselte városunkat és az anyaegyesületet.

A három napos program fő eseményeit a mieink edzője, egyben vezetője, Mezei Barna foglalta össze. 

„Az ajkai mérkőzés után buszra szállt a csapat és elindultunk Csíkkarcfalvára. Közel ötszáz kilométeres utazást követően, a csapat minden tagja jól aludt az SZJA Kollégiumában. Másnap semmit nem bíztunk a véletlenre, wellness programmal kezdtünk, ami jó előkészítésnek bizonyult, hiszen a csapat valamennyi tagja kitűnően érezte magát. Ezután következett az első mérkőzésünk az SZJA Szarvasok ellen, melyen főként egyéni játék révén, az ellenfelet felülmúlva 9-4-re nyertünk. A második mérkőzésen a Rókák ellen, jó csapatjátékot nyújtva 4-0-ra győztünk.

Másnap, a Corona Brassóval szemben ismét az egyéni játék dominált jobban a fejekben, végül egy küzdelmes, fizikális mérkőzésen 5-2-re győztünk és ezzel megnyertük a csoportunkat. Következett az elődöntő a másik csoport második helyezettjével. A HKB elleni mérkőzés során az ellenfél gyors játékosait nem sikerült megállítani, de a mieinknek a 4-2-es vereség dacára is dicséret jár, mert végig keményen küzdöttek, emelt fővel jöhettek le a pályáról.

Az utolsó napon a bronzért játszhattunk, ez a mérkőzés a tervek szerint alakult. Elhúztunk három góllal, majd az első félidő végén kiengedtünk és két könnyű gólt engedve az ellenfélnek, visszahoztuk őket a meccsbe. A szünetben megbeszéltük, hogy magasabb fokozatba kell kapcsolnunk, ha el akarjuk érni a harmadik helyet. Tizenöt percen keresztül sikerült pörgetni a lábakat, ismét szereztünk három gólt, ami elég volt a győzelemhez, még úgy is, hogy a végén nagyon figyelmetlenek voltunk és kaptunk két gyors találatot. Végül 6-4-es győzelemmel megszereztük a harmadik helyet, amiért maximális dicséret jár a srácoknak!”

Összességében abszolút pozitív tapasztalatokkal gazdagodtunk, hasonló kvalitású csapatokat győztünk le és a srácokban kezd tudatosodni az is, hogy a hátvédnek nemcsak a védekezés, a csatárnak pedig nemcsak a támadás a feladata. Volt számos szép pillanatunk, amikor öt mezőnyjátékos támadott és védekezett, azaz mindenki keményen kivette részét a mezőnymunkából. Gratulálok a szép teljesítményhez!”

Csoportmérkőzések:
11.04. 
  DHK – SZJA Szarvasok 9-4
  DHK – SZJA Rókák 4-0
11.05. 
  DHK – Corona Brassó 5-2
Elődöntő:
  DHK – HKB Budapest 2-4
11.06.
Helyosztó a 3. helyért:
  DHK – SZJA Rókák 6-4

=Müller Károly=