ÜDVÖZLÜNK HONLAPUNKON!

4031 Debrecen, Derék utca 33.

+36 70 374 1647

info@debrecenihoki.hu

U16 | Hosszabbításban dőlt el a találkozó

Közzétéve: 2022-11-04

Két héttel az OHA csapatától elszenvedett vereség után, a Hokiklub Budapest serdülő együttese látogatott Debrecenbe. A mieink abban bíztak, hogy hazai jégen javítani tudnak a mérlegükön.

A debreceni kapuban ez alkalommal Révész Zsuzsa várta a HKB lövéseit. Az 1. harmad legelején a mieinktől Kiss Máté kapott két percet, de jól védekeztek a debreceniek, akik rövidesen a vezetést is megszerezték, Dankó lövése talált utat a vendégek kapujába. A 6. percben Takács Tamás góljával egalizáltak a fővárosiak. A döntetlen állás az első etap végéig megmaradt, bár a hazai csapatnak egymás után három kisbüntetést kellett kivédekeznie.

A 2. játékrész első kiállítását is a mieink kapták, de a hátrányt ismét sikerült kibekkelni. A harmad felénél a mieink kerültek előnybe, amit 31.06-nél Kuti Balázsnak sikerült értékesíteni. A 33. percben emberhátrányba kerültünk, de a HKB ezt nem tudta gólra váltani.  Nem egészen három perccel később több szerencsével jártak, Takács Péter újra döntetlenre módosította az állást.

A 3. harmadban az helyzet nem változott, jórészt kiegyenlített mezőnyjáték zajlott a pályán, amit hosszabbítás követett.

A ráadásban jobban hokiztak a mieink, 61.19-nél Mogyorós betalált Dankó átadásából, így a debreceni legénység itthon tartotta a két pontot.

Küzdős, nehéz találkozón a hazai együttes veszélyesebb volt a kapura, ezzel megérdemelten nyertek. Az akadémisták kapujában Révész Zsuzsa 93,94 %-on teljesített, amivel jelentős szerepet játszott a két pont megszerzésében.

A találkozó alakulását Berta Ákos vezetőedző értékelte.

„Ügyesen kezdtük a mérkőzést, figyeltek a srácok azokra a dolgokra, melyeknek okán a védekezésünk javulni látszik. Azonban elég, hogy egy pillanatra kihagy a koncentráció, rögtön büntetheti ezt egy kósza, megpattanó korong és ez így is történt. A második és a harmadik harmadban úgy tűnt, jobban szeretünk fel és alá korcsolyázni, mint hogy a támadó harmadban tartsuk a korongot, emiatt össze-vissza játék zajlott a csapatok között. A testjátékot is elfelejtették a mérkőzés hátralévő részében, ami szükséges ahhoz, hogy az akaratból kézzelfogható dolgok születhessenek. A srácok az elmúlt meccsekből tanulva, a mérkőzés a végére összekapták magukat és egy jó lövéssel eldöntötték a találkozót. Több korábbi mérkőzésen sokkal jobb játékkal nem sikerült nyernünk, ma a játékunk borzalmas volt, de nagyon akart a csapat és ez felülírta a dolgokat. Gratulálok a srácoknak a győzelemhez, nagyot küzdöttek!”

2022. október 30. 17.45 Debreceni Jégcsarnok
U 16 171
DEAC Jégkorong Akadémia – Hokiklub Budapest
Gólszerzők
: Dankó, Kuti B. és Mogyorós, illetve Takács T. és Takács P.

 =Müller Károly=