ÜDVÖZLÜNK HONLAPUNKON!

4031 Debrecen, Derék utca 33.

+36 70 374 1647

info@debrecenihoki.hu

U21 | A 3. harmad közepéig szoros volt a meccs

Közzétéve: 2022-10-27

Cimkék:  U 21

 

Szerdán este hazai jégen meccselt junior együttesünk a Budapest Jégkorong Akadémia csapatával. Az ellenfél nem állt jól a csoport tabelláján, de tudvalévő dolog volt, hogy nagyon erősek, akiket a lehető legkomolyabban kell venni.

Csibi Dávid kezdett a hazaiak kapujában. A BJA megpróbált iramot diktálni, a mieink azonban átvették a tempót és mindkét csapat részéről lendületes, ám kevesebb helyzettel tarkított mezőnyhoki bontakozott ki, amelyik kitartott a harmad végéig. A kapura lövések száma 7-6 volt az első etapban, ami kiegyenlített mezőnyjátékra utal. A harmad során egyenlő erők küzdelme zajlott a jégen, bár a vendégek valamivel többet tartózkodtak a mieink védekező zónájában, mint a debreceni srácok. A vetélytársak jórészt megmaradtak a sportszerűség határain belül, a 3. percben Sándor, majd a hatodikban Keresztes ült ki, több kisbüntetésre azonban nem került sor.

A 2. játékrészt Mihalik Gergő kiállítása vezette be, majd a BJA védői látványosan gáncsolták a kiugró hazai játékost, Jurkovics ki is ült 2 percre, de mindez nem hozott eredményt a mieink számára. A harmad felénél elcserélték magukat a debreceniek, az előnyt nem használta ki a vendégcsapat, bár a hátránypercek végén Csibi fogott egy nagyot. 33.54-nél egy buli után Jécsai tűzte kapura a pakkot, a játékszer beakadt, vezetett a BJA. A 35. percben Sándor Bencét csúnyán leütközték, a debreceni játékos csak nehezen tudott feltápászkodni és nem is tért vissza a mérkőzésbe. A 38. percben Marton borította fel az ellenfelét, két percet kapott könyökhasználat miatt. A 2. etap során a BJA jóval többet támadta a kapunkat, mint korábban (6-20), de az egy gólos előnyükről nem tudtak elmozdulni.

A harmadközi szünetben György József szakvezető gyors gólt kért a srácoktól, de ezt sajnos, nem tudtuk kivitelezni. Alkalom adódott rá, 44.31-nél Keresztesre egy akadályozást és egy sportszerűtlen magatartást is ráfújtak, de a 4 perces emberfórt sem tudtuk értékesíteni. 47.28-nál Takácsot ültették ki, nem sokkal később Zilahi következett és a dupla fórt fél perc alatt kihasználta a vendégcsapat, előbb Simics, azután Ádám volt eredményes. 57.33-nál Makai is betalált, innen pedig már nem volt reális esély a felzárkózásra. 

A mérkőzést eleve hátrányból indították a mieink, mivel nélkülözniük kellett az eltiltott játékosaikat. A találkozó folyamán több meghatározó emberünk – Szabó Dávid, Sándor Bence, majd Süket Bálint – is megsérült, kidőltek a sorból, a többiek mindent megtettek, tartották magukat, ameddig bírták erővel, de a végére elfogytunk és a vendégek a 3. harmadban bebiztosították a győzelmüket.

2022. október 26. 19.20 Debreceni Jégcsarnok
U 21 28
DEAC Jégkorong Akadémia – Budapest Jégkorong Akadémia 0-4 (0-0, 0-1, 0-3)
Gólszerzők
: Jécsai, Simics, Ádám és Makai

 =Müller Károly=