ÜDVÖZLÜNK HONLAPUNKON!

4031 Debrecen, Derék utca 33.

+36 70 374 1647

info@debrecenihoki.hu

U21 | A játék képe alapján jobbat érdemeltünk volna

Közzétéve: 2022-10-21

Cimkék:  U 21

Szerdán este a FEHA19 junior együttese látogatott Debrecenbe. A találkozó előtt a fehérváriak pont nélkül álltak a tabella alján, míg a mieink a középmezőnyben foglaltak helyet. Ránézésre meg lehetett állapítani, hogy a vendégcsapat helyzete nem tükrözi a tényleges erőviszonyokat, amelyekből a fehérvári különítmény ízelítőt is adott a találkozó elején. 

Lendületes, palánkdöngető hokival indult az 1. harmad, a vendégkapus egymás után három komoly gólhelyzetben tisztázott. A mieink hálóját Antek Tamás védte, akinek kevés dolga akadt az első momentumok során. A 3. perc táján Mihalik Gergő ugrott ki, keresztbe adását azonban lekéstek a csatártársak. A harmad közepén a fehérváriak átvették a játék irányítását, a mieink egyre inkább defenzívába kényszerültek, a kapusunknak is sok volt a védeni valója. Az etap második felében kiegyenlítődött a játék, a kapura azonban nem jelentettünk komoly veszélyt. A harmad végén előbb Zilahi, utána az ellenféltől Kiss Ádám ült ki, a gól nélküli döntetlen állás azonban megmaradt.

A 2. játékrész elején jól kontráztak a debreceniek, Karda vette a célba a fehérvári kaput, a lövésébe Ördög beleért, megszereztük a vezetést. A gól után rákapcsolt a vendégcsapat, kisebb fölénybe kerültek, de a mezőnyben kiegyenlítettebb volt a játék, mint az előző etapban. 27.31-nél Borbát térdhasználat miatt 2 percet kapott, majd 34.01-nél Zilahi került a büntetőpadra akadályozás miatt. A cserepadról kommentálták a játékvezető döntését, kettős emberhátrányba kerültünk. A dupla fórt másodperceken belül kihasználta az ellenfél, Grin talált be 34.14-nél. A gól után az addig 96 % felett teljesítő Antek Tamás az ellenfele irányába rúgott, végleges kiállítás büntetést varrtak a nyakába a versenyszabályok értelmében. A helyére Csibi Dávid állt a vasak közé. 37.12-nél még mindig emberhátrányban Németh lövése talált be, vezetett a FEHA19. 37.22-nél Győrffy Szilárd gáncsolásért 2 percet kapott, az állás azonban a harmad végéig nem módosult.

A 3. harmad első felben a pályán ideges volt a hangulat, egymást követték a kiállítások. Debreceni részről Borbát és Zilahi, a ellenfél részéről Szabó és Salamon kapott egy-egy kisbüntetést. A fehérváriak Salamon büntetését töltötték, amikor Karda indult el a saját harmadából, végig cselezte az egész pályát, majd a hálóba helyezte a pakkot. Az egyenlítés hatására jégen és a lelátón is javult a debreceni tábor hangulata, de ez sajnos, csak rövid ideig tartott. 51.36-nál Dorogit sportszerűtlen magatartás okán kiküldték, Dézsi pedig gyorsan kihasználta a lehetőséget. Az 53. percben Fakiri került a büntetőpadra, de a mieinknek már nem volt elegendő mentális ereje az újabb egyenlítésre. 59.15-nél még felsejlett egy apró lehetőség; emberelőnyhöz jutottunk, Alexey Kosourov pedig lehívta Csibit a jégről. 11 másodperccel a dudaszó előtt Győrffy üres kapura biztosította be a FEHA győzelmét.

Két részben hasonló képességű együttes csatájából a vendégek kerültek ki győztesen, de a meccs képe alapján a mieink rászolgáltak minimum egy pontra. A találkozónak két fordulópontja volt; az egyik Antek Tomi végleges kiállítása a második, valamint egy két perces UN-SP a harmadik harmadban, mind a kettőből gólt kaptunk. Reméljük, hogy az érintett játékosok mind a két esetben levonják majd a konzekvenciát az eseményekből.

Alexei Kosourov vezetőedző a következőképpen értékelte a történteket.

Hangsúlyozta, hogy ez a meccs volt az eddigi legjobb a bajnoki találkozóink sorában. A srácok 90 százaléknál magasabb hatékonysággal oldották meg a taktikai feladatokat. Dicsérte a játékosait, akik önfeláldozóan védekeztek, sokat blokkoltak és csaknem végig tartották a fehérváriak iramát. Elmondta, hogy egy nálunk erősebb csapat volt az ellenfelünk, amelynek keretéből többeket kipróbáltak már a felnőttek között, de ennek ellenére is jók lehettünk volna a döntetlenre.

2022. 10. 19. 19.20 Debreceni Jégcsarnok
U 21 24
DEAC Jégkorong Akadémia - FEHA19 2-4 (0-0, 1-2, 1-2)
Gólszerzők
: Ördög és Karda, illetve Grin, Németh, Dézsi és Győrffy

 =Müller Károly=