ÜDVÖZLÜNK HONLAPUNKON!

4031 Debrecen, Derék utca 33.

+36 70 374 1647

info@debrecenihoki.hu

U16 | Nem maradt erő a befejezésekre

Közzétéve: 2022-10-18

Cimkék:  U 16

Egy nappal a szombati OHA-DHK kölyök találkozó után a serdülő csapatok is összecsaptak az Óbudai Jégcsarnokban. Bár október 16-án még csupán a második alapszakasz fordulóra került sor, egyik csapat sem büszkélkedhetett komolyan a rangsorban elfoglalt helyével. 

A meccs elején Dorogi Vince kezdett a vendégek kapujában. A debreceni legénység jól indította a találkozót, aztán 18.26-nál Takács lépett ki és a hazai alakulatnak szerezte meg a vezetést. A mieink küzdöttek az egyenlítésért, de ezt az első harmadban nem sikerült megvalósítani.

A 2. játékrész elején egy óbudai kiállítást nem tudtunk gólra váltani, 23.34-nél azonban Tóth lövésével kiegyenlítettünk, 10 másodperccel később pedig Szűcs találatával megszereztük a vezetést is. Az előnyünk nem volt hosszú életű, 24.55-nél Gál talált be, ezzel ismét eldöntetlen volt az állás. A harmad hátralévő részében kemény, fizikai hoki folyt a jégen, a mieinkre 8 perc, a hazai csapatra hat perc büntetésidőt róttak ki a játékvezetők. Közben azért hokiztak is, 38.54-nél Udvardy góljával megint az óbudaiak voltak előnyben.

A 3. harmad 3. percében a mieinktől Liszkai került a büntetőpadra, az OHA létszámfórját Takács váltotta gólra, majd Bajzák biztosította be csapata győzelmét. 

A mieink a 3. percig tartották a döntetlen körül billegő eredményt, ezt követően a hazaiak akarata érvényesült. A debreceni srácok eléggé elfáradtak a 2. harmad erőhokijától, nem maradt elég erejük és kitartásuk a támadások felépítésére és a gólszerzésre. Néhány játékos nem vállalta fel az egy az egy elleni küzdelmeket, pedig ez szerves része a jégkorong játéknak.

Berta Ákos vezetőedző értékelte a mérkőzést és többször is keményen fogalmazott.

„Jól kezdtük a mérkőzést, sikerült az elejétől jó ritmusban jégkorongozni, de egy megugrást követően az ellenfél vezetést szerzett. Utána nagy elszántsággal sikerült gyorsan megfordítani a mérkőzést, de ami könnyen jött, az könnyen is ment. A 3. harmadban a testjátéké volt a főszerep, emiatt a helyzeteknél már nem maradt elegendő kraft a befejezésekre. A mai mérkőzésből is lehetett tanulni; nem elég csak korcsolyázgatni, együtt mozogni, mindenkinek ki kell venni a részét a csapatmunkából, mégpedig önfeláldozó játékkal. A helyzetekért, a gólokért, a győzelemért meg kell szenvedni, még hogyha fáj is.  A mieinknél az akarattal, a küzdőszellemmel nem volt gond, akadt viszont a helyzetek kialakításának és kihasználásának területén. Több olyan játékost lehetett megdicsérni, akik eddig kevesebb lehetőséget kaptak, mert a harciasságuk és akaratuk példamutató volt. A jégkorong kemény sportág és a srácok felvették a kesztyűt. Remélhetőleg ott is marad és a következő hazai mérkőzést hasonló elszántsággal fogjuk kezdeni. Addig pedig dolgozunk a jégkorong alapjain, mert abban még nagy a lemaradás.”

2022. október 16. 11.15 Óbudai Jégcsarnok
U 16 168
OHA – DEAC Jégkorong Akadémia 5-2 (1-0, 2-2, 2-0)
Gólszerzők
: Takács (2), Gál, Udvardy és Bajzák, illetve Tóth és Szűcs  

 =Müller Károly=