ÜDVÖZLÜNK HONLAPUNKON!

4031 Debrecen, Derék utca 33.

+36 70 374 1647

info@debrecenihoki.hu

U18 | Egy váratlan, remekbe szabott góllal nyertünk

Közzétéve: 2022-10-12

Cimkék:  U 18

Nehéz ellenfelet kapott ifi együttesünk a szombat délutáni alapszakasz mérkőzésén; a Budapest Jégkorong Akadémia együttese érkezett a Debreceni Jégcsarnokba. Az előző meccseiken a mieink rendre nagyot küzdöttek, de adósok maradtak a jobb eredményekkel.

A debreceni kaput Gergely Hunor őrizte. Az első harmad közepes iramú, változatos játékkal indult, a részvevők számos helyzetet dolgoztak ki, de gondjaik adódtak a befejezésekkel. A 8. percben Rózsa Botondot állították ki, a srácok azonban hatékonyan védekeztek. 11.58-nál a vendégektől Koncz került a büntetőpadra, de pár másodperccel később Róza Ákos is hasonló sorsra jutott, maradt tehát a létszámegyenlőség. A 20. percben Csanády kapott egy jó indítást, de az utolsó percben lecsúszott az ütőjéről a korong. A találkozó első etapja kiegyenlített játékot hozott, talán valamivel több hazai helyzettel.

A második játékrészt egy vendégkiállítás vezette be. Ezután enyhe fölénybe kerültek a budapestiek, mindkét kapu előtt több helyzet is adódott, de a hálóőrök jól teljesítettek. 29.28-nál tumultus keletkezett a BJA ketrece előtt, a fiúk elkezdték osztani egymást, végül 2-2 kiállítás vetett véget a csatapaténak. 32.43-nál Tóth Benedek, majd 3 perccel később Fehér Ádám került a büntetőpadra. A dupla fórban erősen nyomott az ellenfél, Gergely és a védelem azonban mindent hárított. A 38. percben aztán Kálmán is kiült, így csökkent a nyomás a mieinken.

A 3. harmad elején továbbra is nagy erővel támadott a vendégegyüttes, a mieink jobbára védekeztek, de azt okosan és hatékonyan tették. Az 50. percben a vendégektől ismét Koncz, majd debreceni részről Fehér Ádám kapott 2 percet, az állás azonban nem módosult. 56.48-nál a vendégkapu előtt helyezkedő Csanády kapott jó átadást, a kapunak háttal állva rálőtte, a megoldás meglepte a jól védő Daradics kapust, aki tehetetlennek bizonyult! 59.04-nél a BJA időt kért és üres kapuval vágott neki az utolsó percnek, a srácok azonban megőrizték a vezeté”st és besöpörték a három pontot.

Annak ellenére, hogy az esélyesebb vendégek többet támadtak és jóval többet lőttek kapura, mint a mieink (23-40), Janne Jokinen tanítványai nagy küzdelem árán megérdemelten nyertek, külön említést érdemel Gergely Hunor, aki végig megőrizte hálóját a góltól. Jár az elismerés Csanády Marcellnek, aki bravúros találatával szintén nagy szerepet játszott a győzelemben.

Janne Jokinen így méltatta fiai teljesítményét.

„Keményen küzdöttünk végig az egész meccsen és a védekezésben kimondottan jól játszottunk. A 3. harmadban ütöttük a döntő találatot. A játékosaink nagyon akartak nyerni, ezzel megérdemeltük a győzelmet.”

2022.10. 08. 15.00 Debreceni Jégcsarnok
U 18 155
DEAC Jégkorong Akadémia – Budapest Jégkorong Akadémia 1-0 (0-0, 0-0, 1-0)
Gólszerző
: Csanády M.

 =Müller Károly=