ÜDVÖZLÜNK HONLAPUNKON!

4031 Debrecen, Derék utca 33.

+36 70 374 1647

info@debrecenihoki.hu

U8 | A gyerekek megmutatták mindazt, amit tudnak

Közzétéve: 2022-10-05

Cimkék:  U 8

Vasárnap, a legkedvezőbbnek tartott, késő délelőtti kezdési idővel, a kék értékcsoportban rendezett Szupermini tornát a Debreceni Hoki Klub.

A debreceni srácok ellenfelei a HKB Hurricanes, a MAC Budapest A, és a Vasas SC csapatai voltak. A tornát körmérkőzéses rendszerben bonyolították le, annyi különbséggel, hogy a HKB Hurricanes együttesével kétszer is összemértük az erőnket, ellenük vívtuk a rendezvény első és az utolsó mérkőzését. A találkozók lejátszása után, a debreceni szakvezető, Köllő István értékelte az eseményeket.

Mint mondotta, „A mieink kiválóan indították a sorozatot. Öröm volt látni, hogy milyen okosan, megfontoltan játszottak és milyen jól vették át a pályán a tempót. Nem koriztunk össze-vissza, ügyesen helyezkedtünk és valamennyi vetélytársunk ellen képesek voltunk felvenni a harcot. Különösen igaz mindez a HKB ellen vívott meccsekre, ahol nagyon szépen dolgoztak a mieink. A Vasas és a MAC ellen sokkal nehezebb dolgunk volt, érezni lehetett, hogy ezek a gyerekek képzettebbek a mieinknél. Emiatt aggódtam is egy kicsit, de végső soron velük szemben sem vallottunk szégyent. Nekem különösen az tetszett, hogy nem álltunk le egy percre sem, az utolsó mérkőzés végéig küzdöttünk. 
Úgy látszott, hogy kezd egy kis csapat összeállni és remélem, hogy a jövőben valamennyi játékos rendszeresen látogatja majd az edzéseket, ami a további fejlődés alapfeltétele! Elégedett voltam a játékosaimmal, amit jelen pillanatban tudnak, azt mind megmutatták a jégen. Jár a köszönet a szülőknek is, főleg a vendéglátásért, edző kollégáimnak pedig a szakmai segítségért.” 

2022. október 2. 11.40 Debreceni Jégcsarnok
Szupermini 16 
U 8 Kék Alapszakasz
Résztvevők: HKB Hurricanes, Vasas SC, MAC Budapest A, Debreceni HK.

 =Müller Károly=