ÜDVÖZLÜNK HONLAPUNKON!

4031 Debrecen, Derék utca 33.

+36 70 374 1647

info@debrecenihoki.hu

U18 | Az utolsó harmad döntött a Salzburg javára

Közzétéve: 2022-10-05

Cimkék:  U 18

A mögöttünk hagyott hét végén az U 18-as csapatunk a Red Bull Salzburg otthonába látogatott. A végeredmény tekintetében nem lehettek túlzottan vérmes reményeink, a vendéglátók a tabella 3. helyét foglalják el 16 szerzett ponttal, míg a mieink a sereghajtó pozíciójában szerénykednek. Mivel azonban állandó részcél a tisztes helytállás és a megalkuvás nélküli küzdelem, kíváncsian vártuk, hogyan szerepelnek a mieink a szomszédságban.

Gergely Hunor kezdett a debreceniek ketrece előtt, és ahogyan az várható volt, rendesen megdolgoztatták a sógorok. A srácok jobbára védekeztek, a védekezésünk azonban jól állt a lában, az etap második felében sikerült kivédekezni előbb Juhos, majd Domán kisbüntetését. Támadásokra kevésbé futotta az erőnkből, a hazai csapat 12-2-re nyerte a kapura lövéseket.

A 2. játékrészben kiegyenlített játék folyt a jégen, egyik csapat sem tudott tartósan fölénybe kerülni. A kapura lövések száma (9-9) is kiegyenlített játékot számszerűsített. A küzdő felek 2-2 alkalommal kerültek eltérő létszámba, de ezek sem hoztak gólt, 40 perc játék után is 0-0 volt az állás.

A3. harmadban növelte a tempót a salzburgi együttes, fölényt harcoltak ki és a 44.  percben Hutzinger találatával megtörték a gólcsendet. Az osztrákok tovább támadtak, aminek meg is lett az eredménye, az 55. percben Strainovic növelte a hazai csapat előnyét. Az 58. percben Wotschiski meglőtte az ellenfél harmadik gólját, ezzel beállította a mérkőzés végeredményét.

A záró harmadot 3 góllal, a kapura lövéseket 15-6-ra nyerte az RBS. A találkozó sportszerű küzdelmet hozott, mindössze 6 kiálltás történt a 60 perc folyamán. A Salzburg továbbra is az élmezőnyben tanyázik, míg a mieink továbbra is gyengélkednek. 

A debreceni vezetőedző, Janne Jokila a találkozó után így értékelte a történteket.

"Az egész hétvégén keményen küzdöttünk, de sok hibát vétettünk, ami megnehezítette a dolgunkat. Számos lehetőségünk nyílott a pontszerzésre, de nem éltünk vele, ezen javítani szükséges.” 

2022.10.02. 13.00 Salzburg
ICEJL
Red Bull Salzburg – DEAC Jégkorong Akadémia 3-0 (0-0, 0-0, 3-0)
Gólszerzők
: Hutzinger, Strainovic és Wotschiski

 =Müller Károly=