ÜDVÖZLÜNK HONLAPUNKON!

4031 Debrecen, Derék utca 33.

+36 70 374 1647

info@debrecenihoki.hu

U21 | Értékes pontok a BJA otthonából

Közzétéve: 2022-10-04

Cimkék:  U 21

Vasárnap este két fronton is zajlottak a BJA-DEAC összecsapások, míg a felnőtt csapatok a Vasas Jégcentrumban találkoztak, addig a juniorok a Tüskecsarnokban mérték össze az erejüket.

A mieink kapuját ezen a találkozón Csibi Dávid védte. A meccs eleinte közepes iramban zajlott, leginkább a mezőnyben. Az első kiállítás a 2. percben kezdődött, Nádasyt küldték ki két percre. A hátrányt sikerült kivédekezni, sőt rövidesen előnyre tettünk szert; 04.10-nél Mihalik Gergő váltotta gólra Bartók átadását. A 9. percben emberelőnybe kerültünk, a hazaiak azonban jól védekeztek. A harmad további részében egyenlő erők küzdelmét láthatták a nézők.

A 2. játékrész elején rákapcsoltak a hazaiak, sokat támadtak, a kapunk gyakran forgott veszélyben, de gólt nem sikerült szerezniük. 20.34-nél Zilahit vitték ki a játékvezetők, hét perccel utóbb Süket került a büntetőpadra. 28.11-nél Mihalik Gergő ezúttal Dorogitó kapta az átadást, amiből kettőre növelte a debreceni gólok számát. Két perccel később Dorogi már a második gólpasszát adta, ezt Nádasy váltotta gólra, a BJA csapata pedig időt kért. A 38. percben Lobenwein találatával kicsivel feljebb kapaszkodtak a házigazdák. A 39.07-nél a debreceniek részéről Karda és Szabó, a fővárosiak oldaláról Fingust és Keresztes keveredett bunyóba, de valamennyien megúszták 2 perces pihenővel. 

A 3. harmad 4. percében Gruff Kevint vonták ki 2 percre a forgalomból, ám ez nem zavarta Szabó Dávidot, aki beverte Karda indítását. 45.47-nél Zilahit ültették ki, Jilly pedig értékesítette az emberelőnyt. 46.42-nél fordult a kocka, a BJA került emberhátrányba, Szeferinkin pedig szép összjáték után belőtte a csapata ötödik találatát. 51.14-nél Karda mattolta az ellenfél védőit, ez volt a debreceniek hatodik gólja. A hátralévő időben egy-egy kiállítás esett mindkét oldalon, de akkorra a találkozó már eldőlt.

Junior csapatunk nehéz mérkőzést vívtunk a jó képességű játékosokkal felálló ellenféllel szemben. Nem könnyítette meg a dolgunkat, hogy mindössze öt hátvéddel utaztunk el Budapestre és Antek Tomira sem számíthatott a szakvezetés. A 2. harmadra Kosourov új taktikával küldte ki a mieinket és a sok testkontakttal, illetve a szám szerint kilenc sikeres blokkolással sikerült zavarba hozni az ellenfelet. A 2. harmad volt a mérkőzés kulcsa, a BJA ugyanis túl sok energiát veszített a semleges harmadért folytatott erőhoki során.

Alexey Kosourov dicsérte a játékosait, de a hibákat is megemlítette.

„Az első harmad után kiosztottam a személyre szóló feladatokat és örülök, hogy ezek java részét sikerült is megoldani.  Jó volt látni, ahogy srácok lefülelik az ellenfél keresztpasszait és betámadnak ezekből. Sajnos, akadtak problémák is; összesen nyolc kiállítást kaptunk, ez nekünk túl sok, ennyi előnyt nem adhatunk az ellenfeleknek.”

2022.10.02. 18.30 Tüskecsarnok
U 21 17
Budapest Jégkorong Akadémia – DEAC Jégkorong Akadémia 2-6 (0-1, 1-2, 1-3)
Gólszerzők: Mihalik G. (2), Karda, Nádasy, Szabó és Szeferinkin, illetve Jilly és Lobenwein

 =Müller Károly=