ÜDVÖZLÜNK HONLAPUNKON!

4031 Debrecen, Derék utca 33.

+36 70 374 1647

info@debrecenihoki.hu

U16 | Döcögve indul a szezon

Közzétéve: 2022-09-15

Cimkék:  U 16

A 2022-23-as idény kezdete valószínűleg nem az átütő sikerekről marad meg az emlékeinkben, a srácok igencsak nehezen melegszenek játékba. Különösen szembetűnő ez a magasabb korosztályokban, ahol rendre a legerősebb csapatok lettek a mieink ellenfelei. Ez alól serdülők sem voltak kivételek, szeptember 11-én, vasárnap két kemény mecset kellett megvívniuk.

 

Az első mérkőzést 12.30-tól a győriek ellen játszották

 

A meccs első harmadában kiegyenlített játék folyt, jórészt a mezőnyben. A két kapu ritkán forgott veszélyben. A 19. percben Máthé góljával a mieink szereztek vezetést. A 2. játékrészben jobbára kiegyenlített hokit láthattak a nézők, de erőteljesen megnőtt a kapura lövések száma. A 33. percben egalizáltak a hazaiak, Kund talált a debreceni kapuba. A 3. harmad bizonyult döntő fontosságúnak, a 45. percben a mieinknek sikerült növelni az előnyüket, de ez sajnos, nem tartott ki a meccs végéig. Az utolsó bő tíz percben a győriek három gólt szereztek Wunder, Kocsis és Angyaláti révén, amivel megfordították az eredményt és nyertek.

Berta Ákos vezetőedző reálisan értékelte a találkozót.

„Kicsit álmosan kezdtek a srácok, nehezen tudtak játékba lendülni. Sikerült megszerezni a vezetést, de a helyzeteinket nem voltunk képesek elegendő számban kihasználni. Ez az utolsó harmadra görcsössé tette a játékunkat, eltűnt a bátorság, ami addig megvolt, így az ellenfél az utolsó tíz percben meg tudta fordítani a mérkőzést. Ha ugyanazt a hokit tudtuk volna játszani 60 percen keresztül, akkor megérdemeltünk volna jobb eredményt is. Ám valamilyen oknál fogva a játékosoknak az inukba szállt a bátorságuk, és nem tudták megtartani a vezetést."                                  

2022. szeptember 11. 12.30 Vasas Jégcentrum
DEAC Jégkorong Akadémia- UNI Győr-Nemak ETO HC 2-4 (1-0, 0-1, 1-3) 
Gólszerzők
: Szűcs és Máthé, illetve Kund, Wunder, Kocsis és Angyaláti

 

A nap második meccsén a Vasas együttese volt a debreceni csapat ellenfele

 

Az 1. harmadban kiegyenlített küzdelem folyt a jégen, a 14. percben a Vasas szerzett vezetést, amit meg is őriztek az etap végéig. Bár a 2. játékrészben többet támadott és többet lőtt kapura a piros-kék együttes, Csóka és Dankó Barnabás góljaival fordítottak a mieink, igaz, hogy Papp révén gyorsan egyenlítettek a hazaiak. A meccset az utolsó 10 perc döntötte el, a debreceni csapat mentálisan visszaesett, már nem tudták azt az ellentmondást nem tűrő hokit produkálni, ami a győzelemhez szükséges lett volna. Az ellenfél négy gólt ütött a mérkőzés végén és besöpörte a három pontot.

Ezt az összecsapást a mieink részéről szintén Berta Ákos szakvezető elemezte. 

„Erősebb ellenféllel találkoztunk, mint az első mérkőzésen, ennek ellenére jól kezdtünk, bátran és agresszívan játszottak a srácok. Amíg felvállaltuk az ütközéseket, blokkokat addig sikerült átvenni a vezetést is, ám a végére megint eltűnt az önbizalom, szétesett a játékunk. Ezt ki is használta az ellenfelünk, - megérdemelten nyertek. Amíg megvolt az akarat az önfeláldozó hokira, addig kitartott az előny, de elszállott a bátorság, mihelyt az ellenfél jobban akarta a győzelmet. Mentálisan még nem tartunk ott, ahol szeretnénk. Mérkőzést csak az nyerhet, aki végig fel és bevállalja, hogy néha fáj is, akár egy ütközés, akár egy blokkolt lövés. Ezért az utolsó tíz perc alapján nem érdemeltünk pontokat. A fiatalabbakkal elégedettek voltunk, de a húzóemberektől sokkal több felelősségvállalást és keményebb akaratot követelünk meg a pályán és azon kívül is. Készülünk a következő hétvégére.”

2022.  szeptember 11.      Vasas Jégcentrum
Vasas SC - DEAC Jégkorong Akadémia 6-3 (1-0, 1-3, 4-0)
Gólszerzők
: Papp (2), Karó(2), Szekeres és Varga, illetve Csóka, Dankó B. és Máthé

 =Müller Károly=