Dancsfalvi Norbert edzőként tért vissza Debrecenbe

Az elmúlt hetekben honlapunk hasábjain igyekeztünk nyomon követni a felnőtt csapat játékosállományának változásait. Persze nem csupán a felnőtt keretben történtek érkezések és távozások, hanem az edzői karban is. Egyik frissen érkező szakembert jól ismerhetik az idősebb generációhoz tartozó szurkolók; Dancsfalvi Norbert (Dancsi, vagy Dancs) három szezonon át a Debreceni HK MOL Ligás csapatának támadója volt és az alapszakaszok, valamint a playoff-ok során összesen 76 pontot szerzett.

Nagyon fiatalon, nehéz utat járva lett jégkorongozó és nagyon keményen megdolgozott érte. Aki korábbról és csak felületesen ismerte, gondolhatta, hogy Dancs egy nagydumás, vagány srác, aki csak élvezi az életet, ám ez nem volt más, mint a látszat. Elegendő egy pillantást vetni az elite prospects-re, hogy szembe tűnjön; szinte gyermekfejjel csöppent bele a légiós létbe, ahol olyan körülmények várták, melyeknek érett, felnőtt korban sem könnyű megfelelni.

„Édesapám imádta a hokit – vette át a szót Dancsi – nagyon szeretett volna játékos lenni, de a szülői tiltás ennek útját állta. Talán a fia által akarta átélni mindazt, amit ő maga elmulasztott, ezért engem terelgetett engem folyamatosan a jégkorongozás felé. Kercsó Árpád neve akkor már fogalom volt kis hazánkban, én Pesten éltem, Árpi bá’ Dunában dolgozott, de ez apámat nem érdekelte, neki muszáj volt a legjobb edzőt „szerződtetni” a fiához. Így esett, hogy 4 éves koromtól napi szinten jöttünk-mentünk Pest és Újváros között, a mai korosztályoknak híre-hamva nem lévén, a saját tréningem után minden edzésen részt vettem, ahol felengedtek a jégre. Két évig „jártam le” Dunába, majd Újpesten folytattam, de még ekkor sem nőttem ki az óvodás korból. Ott Keszthelyi Miklós, Szabó „Coca”, Bóta Gusztáv és Szakács Ferenc voltak az edzőim, ők és az otthoniak is mind hokist akartak nevelni belőlem. Ezután a Fradi következett, ahol mai szakmai alelnökünk, Kovács Zoltán lett az edzőm, akinek rengeteget köszönhetek. Ezután egy MAC-FISMAC kitérő után megalakult a Budapest Stars, itt már olyan játékosokkal kerültem egy csapatba, mint Bartalis, Hári Jani, Hetényi Zoli, vagy Pavuk. Szerettem volna egy komolyabb hokikultúrában kipróbálni magamat, így történt, hogy 2005-ben eligazoltam Nyitrára. 15 évesen teljesen egyedül, lényegében nyelvtudás nélkül kerültem egy ismeretlen közegbe, ahol néha előítéletekkel is meg kellett küzdeni. Roppant nehéz időszak volt, mégis hat évet töltöttem Szlovákiában, a Nyitra mellett hokiztam Érsekújváron, ahol 3 szezon alatt 81 pontot szereztem, utána Kassán, egy U 20-as idényben 27-et, majd Trnava volt a végállomás. Végig jól ment a játék, de Kassán éreztem a legjobban magamat. Olyan csapattársaim voltak, mint például a NHL-be is eljutott Jurco, Marincin és mások, akik a felnőtt szlovák válogatottságig vitték. Egy ideig úgy látszott, hogy valami nagyon szép dolog alakul körülöttem, hívtak Kanadába próbajátékra, de végül nem sikerült a tengeren túlra szerződni. 2010-ben hazajöttem, a Ferencáros szerződtetett a MOL Ligára, olyan játékostársak mellé, mint Borbás, Majoross, vagy Budai. Szakmai téren jól éreztem magamat, két szezonban 47 pontot termeltem, de az első szezonban sokszor nem kaptunk fizetést. Szerencsére érkezett egy jó ajánlatot Dunából, id. Azari Zsolttól. Újvárosban 28 meccsen csináltam 27 pontot, de az idény végén mégis visszamentem a Fradihoz, két szezont játszottam végig, 20, illetve 27 pontot szerezve. 2014-ben kötöttem ki Debrecenben és a cívisvárosban végre sikerült hosszabb időre megállapodni.

Az első perctől kezdve otthon éreztem magam, haladtam felfelé a ranglétrán és egy álmom vált valóra, mivel együtt játszhattam gyermekkori hősömmel, Ladányi Balázzsal.  Úgy éreztem akkor, hogy pozitívba fordult az életem és akár egy teljes karrier is kitelne belőle. Sajnos, ez nem vált valóra, megint közbeszólt egy ronda sérülés. Azonnali műtét kellett volna, de én megnyúlt térdszalaggal végig nyomtam a szezont, mivel úgy éreztem, hogy szükség van rám a jégen. A vége az lett, hogy abba kellett hagynom a profi jégkorongot, de azért tartottam a srácokkal a kapcsolatot. Játékosként szerettem volna visszatérni, ami egészségügyi okok miatt nem történhetett meg, de nagyon jól esett, hogy edzőként gondoltak rám. Szeretném ezúton is megköszönni a vezetőknek, különösen Kecskeméti Áronnak a bizalmat!"

Mi mindent szeretnél átadni, megtanítani a játékosaidnak, úgy is kérdezhetném, hogyan foglalható össze a személyes edzői ars poétikád?

D.N.:  "A fő célunk nyilván az, hogy kiegyensúlyozott, sikeres és boldog embereket neveljünk. Mindenképpen komplex személyiségek kialakítása a feladatunk, olyanoké, akik sikeresek tudnak lenni a sportban és a magánéletben egyaránt. Az életben számos kihívással szembesülünk nap, mint nap, de tudni kell megállapítani, melyek a prioritások, azok a tevékenységek, amelyekre az adott helyen és időben leginkább fókuszálunk. A prioritások változhatnak és változnak az életpályánk során, épp ezért meg kell tanulni a fókusz áthelyezését is. Az edzők dolga az, hogy felkészítsék játékosaikat a sportéletben és a civil létben rájuk váró kihívásokra és élettapasztalataik révén megkönnyítsék azok sikeres kezelését. Embert próbáló, nehéz és felelősségteljes feladatok ezek, a vonzó, személyes példaadás különösen, de ettől szép az edzői hivatás, emiatt történik meg, hogy a legtöbb sportoló még idős korában is szeretettel emlegeti egy-egy meghatározó trénerét. Szeretném, ha majd engem is így emlegetnének! "

 =Müller Károly=